Ma reggel éreztem, hogy egy kicsit elfáradtam, és nehezen szedem össze a gondolataimat kissé szétszórt vagyok, és talán túl sok a teher, vagy nem is tudom. A dolgaimat rendbe szoktam tartani, de a héten már elvesztettem valamit, igaz nagyobb baj nem lett belőle, mert nem tudom miért de most is volt aki segített. Mindig azt hittem, hogy határozott erős egyéniség vagyok, és nem ingatnak meg a hétköznapi csip-csup dolgok, de most egy kicsit gyengének, talán egy kicsit nőnek szeretném érezni magam, nem pedig a kihívások ellen küzdeni, vagy elfogadni. Tegnap este találkoztam egy pár éve nyugdíjba ment kollégámmal, nagyon örültem neki, és ő is hiányzik a régi csapatból, hisz annyi közös emlékünk van, amit néha jó lenne megosztani, vagy csak beszélni róla.
Azt hiszem meg is keresem a fényképalbumokat amiben benne vagyunk, és lehet el is megyek talán egy pohár sör mellett még jókat is fogunk nevetni, ezek a találkozások és beszélgetések, mindig feltöltenek egy időre. Tigi is aggaszt, szerintem igazából az, hogy élete csúcspontján, csúcsteljesítményében van, és nem versenyezhet, amit rajta is látok, hogy nagyon hiányzik neki, a mozgás, és az izgalom, és rengeteg feszültség ami benne van, de ő jól tűri a helyzetet, néha felpörög, és hisztizik, hogy menne ( igazi nő) , de később megnyugszik, és tűr. Ez az időszakom az amikor néha akaratomon kívül megsértek egy-két embert, és ezt borzasztóan sajnálom, szerencsére aki ismer tudja, hogy ilyenkor nem igazán én vagyok, csak egy kis rossz ördög bujkál belül, egészen picike kétely, és remélem nagyon hamar el tudom zavarni.
Talán mindezek ellenére vagy ezekkel az érzésekkel együtt vagyok én ÉN.
"Légy önmagad, mindenki más már foglalt"
És amikor érzem, hogy nem úgy megy valami akkor eszembe jut egy kedves barátom idézete.
"Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni!"
