Állítólag, az afgán agár történetének kezdete, időszámításunk előtti hatodik században kezdődik, a perzsa hódítás idején. Mindannyian tudjuk, hogy Afganisztán nem egy nemzet országa, több törzs, és népcsoport osztozott rajta, akkoriban ezek az agarak a táborok védelmét látták el, komoly feladatokkal kellett megküzdeniük, hiszen nem csak az őrzés, hanem az élelemszerzés is a munkáik közé tartozott. Olvastam egy cikket, ami leírja miszerint: „Az afgán agárnak nem csupán gyorsnak kellett lennie, hanem kitartónak, fordulékonynak és stabilnak is, hogy a világ egyik leggyilkosabb talaján, durva, kövekkel borított terepen, sőt a hegyekben is addig üldözhesse zsákmányát, míg el nem éri: a vadászat vége a gyilkolás. Afganisztánban mindig is könnyű volt ölni; a legbátrabb harcos lett a törzs vezetője, a leggyilkosabb kutya pedig a falkavezér, akit a törzs még dicsért és jutalmazott is magatartásáért. Az üldözés és a gyilkolás ösztönét napjainkban sem nehéz felfedezni az afgán agárban, főleg kisebb emlősállatok jelenlétében.” A mohamedán vallás szerint, kizárólag a mészárolt, és véréről leengedett állatok húsa fogyasztható, a keleti kultúrákban, akik egy kicsit is érdeklődéssel vannak iránta, tudják, hogy, a vadászkutya nem ölheti meg áldozatát, ezek az agarak megtanultak a törzsek tagjaival együtt vadászni. Nem ölték meg a zsákmányt, csupán megakadályozták a mozgásban, megvárták, míg az ember odaér, és ezt a gesztust átengedték, hogy az asztalra kerülő hús már a vallásnak megfelelően, ne legyen tisztátalan. A vadászatban általában nem csupán a szaglásukra hagyatkoztak, hanem kivételes látóképességükre, elsősorban, innen is ered a sigthound kifejezés, ami a mai napig használatban van. Afganisztánban ezeknek a kutyáknak komoly értékük volt, hiszen családokat láttak el élelemmel, és védték őket a betolakodóktól. Nyilván ezeket a feladatokat, nem egy-egy agár, hanem többen, nagyon gondosan kialakított, csoportokban látták el, szigorú szelektáción mentek keresztül, már a megszületett egyedeknél, csak az egészségesnek mutatkozó kiskutyák maradhattak életben, a későbbiekben, még több alkalommal szelektálták őket, és nem okozott nekik gondot a számukra hibás egyedek likvidálása. Nagyon fontos szempont volt a rangsorban történő beilleszkedés, a vadász ösztön, és a gazda iránti tisztelet, hiszen az élelmet amit megszerzett át kellett adnia, és tőle függ a sorsa. Az idő előrehaladtával Afganisztánban a törzsi vezetők, és a királyi kennelek kiváltsága lett az afgán agár tenyésztés és tartása, akkor már inkább sportvadászatok céljából. Nagyon sokáig szigorúan tilos volt ezen kutyák kivitele az országból. Az Európába való bekerülése, mint számos más dolognak a hódító háborúknak köszönhető. Anglia 1938-ban megszállta, Kabult, az első afgán agarat 1894-ben, majd amikor vége lett az első világháborúnak, 1920környékén ismét számos példány került Angliába. Tegyünk említést a már sokat halott, és olvasott agarak első képviselőiről, akik már akkor két típust különböztettek meg, és ehhez még hozzá tartozik a harmadik, amely szinte soha nem örvendett nagy népszerűségnek.
Tehát a Bell-Muray Afgánok akik kevesebb szőrrel rendelkeztek, és régebben ugyan tévesen sivatagi típusnak hívtuk őket, ma már tudjuk, hogy a helyes meghatározás a sztyeppe agár.
A másik vonalon pedig Amps asszon érkezett, szintén Afganisztánból, a hegyi típusú agaraival, akik lényegesen erősebb testfelépítésűek, nagyobb fejűek, és szőrösebbek voltak, itt anno komoly vitákat váltott ki a típusok különbségéből adódóan, ez eredet kérdése, hisz mindkét fél állította, hogy az ő általa importált kutyák tükrözik hűen az afgán agarat. Itt mindenki elfeledkezik arról, hogy létezik egy harmadik típus, mely soha nem volt népszerű, az FCI nem is fogadta el mint az afgánhoz tartozó fajtát az pedig a teljesen sima szőrű egyedek.
Ezen emberek, a fajta elterjesztésének, és népszerűsítésének munkássága mellett, említést kell tennünk Eta Pauptit asszonyról, aki Oranje Mange tenyészetében a Ghazni vonalat képviselte 1913.ban született. 2004.ben egy cikk jelent meg az Afgán agárról, az Akutya újságban, amiben bővebben, említést tesznek róla, majd 2005-ben a 92.-ik születésnapjára Magyarországon Lupkovics Gellért aki az Ghazni tipusú afgán agarak képviselője, egy képeslappal üdvözölte születésnapja alkalmából. Megkérte a magyarországi tenyésztőket, hogy írják rá a nevüket, erre a lapra, és a tenyészetük nevét, sajnos akkor nagyon sok afgános rákérdezett ki ez az Eta Pauptit. Ez nagyon szomorú, hiszen nemcsak a holland, hanem az amerikai tenyészetek alapjait is a tőle vásárolt afgán agarak képviselik //az első amerikai tenyészetbe tőle kerültek ki afgán agarak// , és halála előtt egy nagyon komoly visszhangot kiváltó cikkében írta, le a munkássága során összegyűlt tapasztalatokat, és azt, hogy szerinte az egyes mai típusok, hogy alakultak ki. A magyarországi cikk szintén említést tesz az ezen agarak mellett több típusból kialakult verseny afgánokról. Ha egy kicsit oda figyelünk a verseny afgánt nem kellett kialakítani, hisz alapjául szolgált a gyors, és finom vonalú, könnyű szerkezetű sztyeppe típus, aki hordozta a versenyzéshez, és vadászathoz szükséges összes tulajdonságot. Ezen gondolatok után, térjünk át a mai afgános világba.
És a már annyit említett mai három típus.
A Holland:
Tehát a Bell-Muray Afgánok akik kevesebb szőrrel rendelkeztek, és régebben ugyan tévesen sivatagi típusnak hívtuk őket, ma már tudjuk, hogy a helyes meghatározás a sztyeppe agár.
A másik vonalon pedig Amps asszon érkezett, szintén Afganisztánból, a hegyi típusú agaraival, akik lényegesen erősebb testfelépítésűek, nagyobb fejűek, és szőrösebbek voltak, itt anno komoly vitákat váltott ki a típusok különbségéből adódóan, ez eredet kérdése, hisz mindkét fél állította, hogy az ő általa importált kutyák tükrözik hűen az afgán agarat. Itt mindenki elfeledkezik arról, hogy létezik egy harmadik típus, mely soha nem volt népszerű, az FCI nem is fogadta el mint az afgánhoz tartozó fajtát az pedig a teljesen sima szőrű egyedek.
Ezen emberek, a fajta elterjesztésének, és népszerűsítésének munkássága mellett, említést kell tennünk Eta Pauptit asszonyról, aki Oranje Mange tenyészetében a Ghazni vonalat képviselte 1913.ban született. 2004.ben egy cikk jelent meg az Afgán agárról, az Akutya újságban, amiben bővebben, említést tesznek róla, majd 2005-ben a 92.-ik születésnapjára Magyarországon Lupkovics Gellért aki az Ghazni tipusú afgán agarak képviselője, egy képeslappal üdvözölte születésnapja alkalmából. Megkérte a magyarországi tenyésztőket, hogy írják rá a nevüket, erre a lapra, és a tenyészetük nevét, sajnos akkor nagyon sok afgános rákérdezett ki ez az Eta Pauptit. Ez nagyon szomorú, hiszen nemcsak a holland, hanem az amerikai tenyészetek alapjait is a tőle vásárolt afgán agarak képviselik //az első amerikai tenyészetbe tőle kerültek ki afgán agarak// , és halála előtt egy nagyon komoly visszhangot kiváltó cikkében írta, le a munkássága során összegyűlt tapasztalatokat, és azt, hogy szerinte az egyes mai típusok, hogy alakultak ki. A magyarországi cikk szintén említést tesz az ezen agarak mellett több típusból kialakult verseny afgánokról. Ha egy kicsit oda figyelünk a verseny afgánt nem kellett kialakítani, hisz alapjául szolgált a gyors, és finom vonalú, könnyű szerkezetű sztyeppe típus, aki hordozta a versenyzéshez, és vadászathoz szükséges összes tulajdonságot. Ezen gondolatok után, térjünk át a mai afgános világba.
És a már annyit említett mai három típus.
A Holland:
A Bell-Muray kutyákon alapuló Oranje Manage afgán agarakat nyugodtan nevezhetjük, a legrégebb óta fennálló hegyi típusnak leginkább megfelelő afgánok képviselőjének.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden Európába, és Amerikába bekerülő afgán agarak közös eredete innen származik. Ezek erős testfelépítésű vadász őseikre emlékeztető, jó harapással és jól izmolt testtel rendelkeznek, A szóbeszédekkel ellentétben ezeknek az agaraknak büszke fejtartása, és hosszú jól izmolt nyaka van, Hátvonala a lapocka mögött megtörik, és egyenesen fut a csípőcsontok felé. A végtagjaik jól fejlettek erőteljesek, mindezen tulajdonságok alapjai a hegyekben vadászó afgánoknak. A lábaikon időnként felkopások találhatóak, ami a standard szerint sem hiba, hiszen a vadászathoz sem volt előnyös a nagy mennyiségű vattás szőrzet. Megfelelő ápolással, és odafigyeléssel, viszont komoly mennyiség növeszthető rá.
Az Angol:
Az Angol:
Ezeket az Afgánokat az Angolok szinte kizárólag kiállítási kutya ként alkalmazzák, ezért már a tenyésztés során, szinte teljesen elveszítették azon tulajdonságukat, amik eredetükre vezethető vissza. Anatómiájában nagyon különböznek a hegyi típusú afgántól, fejük finomabb vonalú, állkapcsuk többnyire gyenge. Angliában kizárólag az ollós harapás az elfogadott, viszont a foghiányok megengedettek. Típusában hosszabbak, rövidebb a nyakuk, mellkasuk szűk, az előmell szinte teljesen hiányzik, a lábaik befelé fordulnak, és a szögelléseik is nyitottabbak. A testfelépítésük inkább hasonlít a sztyeppe típusú afgán agarakhoz, viszont az angol afgán agaraknak nagyon hosszú szőrzetük van.
Az Amerikai:
Az Amerikaiak, mindenben a túl-túl dolgokat keresik, ez megnyilvánul az afgán agár állományukban is. Ezen agaraknak van a leghosszabb nyaka, magasságban, nagyon sokszor standard felettiek, a szögelléseikre jellemző a túlszögelt kifejezés, ami párosul a hosszabb hátsó végtagokkal, amit sokszor úgy hátra húznak, hogy a kutya háta lejtősé válik. Ez az erős testalkat már a többi nagytestű kutyánál megfigyelt különböző ízületi problémákat hozhat, a fiatal fejlődés időszakában nagyon oda kell figyelni az étkezésre, és az ízületek tehermentesítésére, láttam bursa kialakulását a fiatal kutyák könyök hajlatában, ami szintén a nem megfelelő súly növekedési, és csont fejlődési arány, és hirtelen fejlődés következménye. Valamint jellemző, a fejforma átalakulása, ami az amerikai típusnál szinte borzoj jelleget ölt, finomabb vonalú hosszú, és szinte teljesen a stop nélküli. Bár nem lehet letagadni, hogy küllemben ezeknek a kutyáknak van a legdekoratívabb megjelenése, és a legfenségesebb mozgása.
Az afgán Agár egy olyan fajta amelynél, nem lehet biztonsággal kiemelni egy típus képviselőjét, hogy az lenne az etalon, az anatómiai hibákat ki lehet szűrni, de nem mint afgán agár, hanem mint az alap kutya anatómia szabályi szerint, értem például a különböző deformálódásokra hibás fogazat, nyerges hátvonal. Komoly tartási, és felépítési hibák, világos szem.
A standard adó ország, nem az afgán agár hazája Afganisztán, hanem Anglia, ahol szintén nem taglalja a típusokból adódó különbségeket, el kel fogadnunk, azt is hogy a küllem kialakításánál, vannak már a kevert, különböző típusok előnyét kiemelni szándékozó tenyésztők, ami nem egyen értékű azzal, hogy valaki felelőtlenül alapok nélkül rakja össze az agarakat. A saját elképzelésem kialakításában, nagy szerepet játszott Németh Krisztina Afgán agár című könyve, nem az ő elvei, inkább a rengeteg adat amit rendelkezésemre bocsájtott, és az interneten fellelhető összes olyan írás, ami foglalkozik a fajtával, az én gondolataim, nem azonosak az övéikkel, kizárólag az információk hasznossága az ami igen nagy jelentőséggel bír. És nagy szerepet játszik az életemben, hogy 16 éve foglalkozom, néha csak elméletben, de többet gyakorlatban a fajtával. Egy-egy típus komoly követői a ma már nem működő Mohaházy Kennel Ghazni típusú afgán agarai, és a mai napig fenálló Fan-Fell kenel amerikai típusú tenyészete.
