2009. augusztus 18., kedd

Maga a fesztivál

Én tavaly is jól éreztem magam, bár az eső egy kicsit belekavart a sorrendbe, hála istennek ezt idén mellőzte, és minden zökkenőmentesen indult, és folytatódott is. Nagyon sokan voltak, falusiak agarasok, árusok, és a vaskutyás, no meg gyerekek vendégek, meghívottak, és akik véletlen arra jártak.
Egy két kép a bírálatokról, mert nekem nagyon tetszik ez kis angol agár



Őket a Német Kennel Klub elnöke bírálta Prof .Dr Peter Friedrich , nagyon tetszett, hogy minden angol agárhoz leguggolt, beszélt hozzájuk, végigsimította őket, és szinte érezni lehetett a szeretetet amivel feléjük viseltetett. Az agarak is rendkivűli módon tűrték minden érintését, és mozdulatát. Nagyon a többi ringre nem tudtam figyelni, mert itt is három agarat kelett bevinni bemutatásra. Nagyon jó volt a hangulat mindenki élvezte a kötetlenséget, és azt hogy szinte minden ott volt két lépésre, ha éhesek voltunk, ha szomjasak a sátrak majdnem a ring mellett lettek felállítva, voltak vásári áruk, és egy színpad a szórakoztatásra, ahol igen jó műsorokat lehetett megnézni.
A BIS programra készültünk egy kis fajta bemutatóval,nagyon féltem tőle, mert két agár fajtát is bevállaltam, de a fesztivál napjára már nagyon megfáztam és napok óta köhögési rohamok jöttek rám, így nem egyszerű egybefüggően beszélni 3-4 percig, hát igen nagyadag félsz volt bennem. Hihetetlen módon oldódott meg ez a problémám, mégpedig úgy, hogy Dr Jakkel Tamás bírált a BIS -programban, és felvezetés közben hatalmas profizmussal mutatta be a fajtákat felmentve ezzel minket a munka alól
.



Később meghalgathattuk a Zorall együttes koncertjét, és Operett is volt, és a két magyar küllem bírótól akikkel leültünk az asztalhoz uzsonnázni, igen sokat tanulhattam, sajnos én a vacsorára már nem tudtam ott maradni, mert a megfázás úrrá lett rajtam, és nagyon fárdtan jöttem haza.
A falusiak hihetetlen kedveséggel fogadtak mindeket, és kaptunk egy hatalmas tortát amit ott helyben fel is szeleteltünk, olyannyira izlett mindenkinek, hogy pillanatok alatt el is fogyott.
Még egy pár kép.
Vass Évi






Kedves Vendégeink: