2011. november 17., csütörtök

Ebadó

Mielőtt valaki kiteszi a kutyáját az utcára mert lesznek ilyenek, érdemes átolvasni tüzetesebben a törvényt, törvényeket !!!!

EBADÓ:
"MENTESÜLNEK AZ EBADÓ ALÓL: a magyar fajták (puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor, rövid szőrű és drótos magyar vizsla, magyar agár, erdélyi kopó), a speciális feladatot ellátó kutyák (mentő-, segítő- és szolgálati kutyák), az ivartalanított ebek (kiv. a veszélyes kutyákat), és a menhelyen élő, valamint az örökbefogadott kutyák." !!!!!!!!!!!!




Megszavazta a Parlament az ebadót.


A már meglévő állatvédelmi törvényünk.

És amit már tavaly óta be kéne tartanunk a kedvtelésből tartott állatokról szóló rendelkezés olvasható itt.

2011. szeptember 5., hétfő

Ha néha elönt a víz , és nem tudsz közlekedni

2011.09.01 -én az alábbi beadványt nyújtottuk be az Önkormányzat felé, a beadvány benyújtásának időpontjában, az utca szinte összes lakója megjelent az aktuális képviselő testületi ülésen. Mondanom sem kell, maguk az emberek tettek felajánlásokat, és biztosították az önkormányzatot, hogy minden tőlük telhető segítséget megadnak a helyzet realizálásának  érdekében. Még a testületi ülésen ígéret érkezett egy bizottság felállítására, és a foglaltak átvizsgálására. A z intézkedési kérelmünkre azóta válasz nem érkezett, sem írásban, érdemleges pedig szóban sem. A beadványhoz az utca lakói aláírásukat adták, és megjegyzéseket fűztek, mit később szintén csatolni fogok.
........folyt köv.

.....................................................................................................................................................................

Címzett:                                                                                                   
Diósjenő Polgármestere                                                                           
Önkormányzati Képviselő Testület                                                             
Tárgy: Intézkedési kérelem



Tisztelt Polgármester Úr és Önkormányzati Képviselők



A tavalyi évben a Vasút utca lakosainak kezdeményezésére, megírtam egy vízelvezetéssel kapcsolatos kérelmet, amit később nem tártunk Önök elé. Az Önkormányzattal, és a Polgármester Úrral szóbeli kérések, és egyeztetések után sajnos komolyabb eredményt nem értünk el, a mellékelt levélben leírt probléma még mindig aktuális. Valamilyen intézkedés történt ugyan az ügyben, tény szerint a Vasút utca alsó házsora mögötti réten a kis patak mélyítése megkezdődött, de az árok nincs befejezve, és mivel nincs bekötve sehova, így a nagyobb mennyiségű vizet sem képes elvezetni. Nagyobb esőzéseknél ugyanúgy fenn áll a veszély, hogy a házak pincéje beázik, illetve elönti a víz, valamint az árokrendszer kialakítására sem került sor, ezeket a munkálatokat nem akkor aktuális elvégezni amikor „tűzoltó” munkára van szükség, hanem ezekben a szárazabb időszakokban. Mellékelem az előző évben megírt intézkedési kérelmünket, kiegészítve a Vasút utca útburkolatának állapot feltárását, és ezzel kapcsolatos kéréseinket, valamint az utca lakóinak kézzel írt hozzáfűzéseit, és aláírásait.
Kérjük a Tisztelt Polgármester Urat, és a Képviselő Testületet, hogy a következő szeptemberi önkormányzati ülésen az általunk beadott Intézkedési Kérelmet napirendre tűzzék, ott megvitassák, és részünkre kielégítő, és elfogadható választ adjanak, az út helyreállításával, és a vízelvezetéssel kapcsolatosan felmerülő problémák határidős megoldására. Ezt hivatalosan levélben is hozzák a tudomásunkra.





Diósjenő, 2011.09.01                                                                           


                                                             Kapcsolattartó:
                                                             Molnár Ágnes
                                                                                              

......................................................................................................................................................................  

Címzett:                                                                                                   
Diósjenő Polgármestere                                                                            
Önkormányzati Képviselő Testület                                                            
Tárgy.  Intézkedési kérelem

Tisztelt Polgármester Úr és Önkormányzati Képviselők



Most már talán van 10-11 éve, hogy a Vasút utcát „aszfaltozták”, hogy az állapota azóta milyen? talán akkor lehetne tapasztalni a legjobban, ha autóval próbálnának rajta közlekedni, nem csak a hatalmas por, ami talán azt is jelzi, hogy az utcán aszfalt csak imitt-amott létezik, hanem a valóságos állapot, ami az imitt-amott létező aszfalt közötti mélység. Az utca a benne lakó emberek számára is balesetveszélyes, normális emberi közlekedésre alkalmatlan. Sajnos az utcánkban két olyan mozgássérült is él, akik a lakóházukat, egyszerűen elhagyni sem tudják, még kísérettel sem, mert emberi erővel képtelenség a tolókocsit végigtolni ezek között a kátyúk között. Németh Melinda pár évvel ezelőtt megpróbált egyedül kijönni az utcára, aminek szomorú következménye az lett, hogy a tolókocsija az egyik mélyedésbe gurulva felborult, és épp elég problémája mellett a bokája is eltört, így teljes mértékben a körülötte élő emberekre van utalva, ha elakarja hagyni a házat ezt is csak gépkocsival lehet megoldani. Nemrégiben kiutaltak számára egy elektromos meghajtású rokkant kocsit, amit szintén az utca nagymértékű egyenetlensége miatt használni nem tud, ennek a súlya sokkal nagyobb, mint a kézi kerekesé. Nem is merek belegondolni abba, hogyha esetleg ez a kocsi borul fel …...
Abban az esetben, ha a mi utcánk már az elektromos meghajtású kocsija számára alkalmas lenne a közlekedésre, a Kámor úton fel tudna menni az Ifjúság utcába, és akár a falu központba is képes lenne önállóan közlekedni több helyre.
A másik fiatalember, pedig két mankóval közlekedik, ő azóta nem hagyta el a házat, amióta a Vasút utcába költöztek, az édesapja elmondása szerint, míg a Jog utcában laktak  az ottani körülmények lehetővé tették számára, hogy a járdán közlekedni tudjon, így az utcán tudott beszélgetni, és a szomszédokkal kapcsolatot teremteni, ma már  ez a lehetősége sincs meg. Az ok ugyanaz, mint Melindánál, az utcának az állapota miatt képtelenek nemhogy biztonságos közlekedésre, hanem bármilyen közlekedésre.
Mindaddig ezek a helyzetek számunkra szabad mozgásban nem korlátozott emberek lévén, felfoghatatlan, hogy ők micsoda bezártságban élnek. Az út állapota már egészséges emberek számára is balesetveszélyes, lassan gyalogos közlekedésre sem alkalmas, az autók által felkavart por fullasztó, ezért szükségessé vált a mielőbbi rendbetétele.




Diósjenő, 2011.09.01                                A Vasút utca lakói,


 ...................................................................................................................................................................
   
Címzett:                                                                                                    
Diósjenő Polgármestere                                                                           
Önkormányzati Képviselő Testület                                                           
Tárgy. Intézkedési kérelem



Tisztelt Polgármester Úr és Önkormányzati Képviselők



 Az idei év  ( 2010 ) nagy esőzési miatt komoly vízelvezetési problémáink keletkeztek, amire tavasszal és azóta, már többször felhívtuk az Önkormányzat figyelmét. Mindenképpen megoldást szeretnénk találni, hisz a mai komoly anyagi nehézségekkel küzdő időszakban legalább meglévő vagyonunkat próbáljuk megóvni az értékromlástól. Az itt élő emberek megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor hálózati csatornaépítési munkálatok folytak az utcánkban, az addig esővíz elvezetésére szolgáló csőrendszert egyszerűen felszedték, és nem került vissza a helyére. Az útépítésnél, a még meglévő vízelvezető csatornákat apró kaviccsal telítették a Kámor és a Vasút utca sarkán, ahol nagyobb esőzések alkalmával az árok fölé emelkedik elég komoly mennyiségű víz és az úton keres magának szabad elfolyást, ami nem csak az utca végére jellemző, hanem a Vasút út  teljes hosszára, hogy  ilyen alkalmakkor az úttest a víz elvezetésére szolgáló hely, maga alá mosva a törmelékeket, és az út állapotát hatalmas mértékben rongálja, komoly és veszélyes kátyúkat és lyukakat hagyva maga után.
Az utcával párhuzamosan az alsó sor telkeinek végén kb. 10 évvel ezelőtt árokrendszer volt kialakítva melyen keresztül a közeli patakba tudott elfolyni a felesleges vagy összegyűlt víz, ezt pár éve teljesen betemették, egy mocsaras lápos terület keletkezett, melyben ma már a lápos területekre jellemző élővilág is kialakult, itt békákat, pézsmapatkányt is megfigyelhettünk közelebbről, valamint komoly sűrű szinte már áthatolhatatlan fűzes aljnövényzet burjánzik.
Egyes telkek szinte egész nyáron víz alatt álltak, ezáltal elég komoly nehézségekbe ütközött, pl. a fűnyírás.
Néhány ház előtti terület cső rendszerrel van ellátva, ez jól működött addig, amíg helyenként a lakóházak melletti üres telek árokrendszere elvezette a vizet, de ma már sajnos ez sincs meg, így volt, aki komoly megfontolás alá vetette a csőrendszer eltávolítását, de sajnos, mivel az üres telkek árokrendszer szinte teljesen használhatatlan, és nem elvezetésére, hanem a víz bevezetésére szolgál.
Ezen az alsó részeken, és magán a Vasút utca teljes hosszán, elgondolkodtató milyen komoly mennyiségű víz gyűlik össze, a vasúti töltés oldaláról, és a felső Ifjúság utcából szinte minden csapadék ide kerül. Ilyenkor nem csak a víz, hanem a kialakuló sár is problémákat okoz, helyenként bokáig lehet süllyedni benne. A vasúti töltés oldala elgazosodott gazdája nincs, nyáron az allergia keltő növényzet belepi a teljes hosszát, megterem itt a fekete üröm és a parlagfű egyaránt.
A Vasút utca felsőbb szakaszán is a kialakítatlan elvezető rendszerek, szintezési problémák, szinte körforgásban mozgatják a vizet, ehhez hozzájönnek azok az üres telkek ahol az elvezetés, csak nagyon kezdetleges módon, vagy egyáltalán nincs megoldva, de víz végső állapota az alsó házsor mögött lévő műveletlen gazos lápos terület, ahonnan a házak alsó részeit egy kisebb esőzés alkalmával is elönti, mely által idén már egy elég veszélyes élő kultúra alakult ki falakon az pedig a fekete penész, melynek az eltávolítása is elég nehéz. Az árkokban pangó víz időnként napok alatt sem folyik el, és kellemetlen szagot áraszt.
Ez a helyzet tarthatatlan, és a problémákra mindenképpen megoldást kell találni, szükségszerűvé vált az üres telkek árkainak kimélyítése rendbetétele, a Kámor utca alsó részén a víz elvezetésire szolgáló csatornarendszer helyreállítása, valamint annak az ároknak az eredeti állapotában történő visszaállítása, mely a Vasút utca alsó házsorainak, kertje végén található és az utca teljes hosszában java részt az alsó sor üres telkein a vízelvezetés korszerű kialakítása. Az útról az árokba történő bevezetés kialakítása. Az esőzések utáni, pangó víz megszüntetése, valamint az elfolyás biztosítása az utca teljes hosszában.

Diósjenő, 2010.12.07.

                                                                         A Vasút utca lakói,




2011. március 27., vasárnap

Testbeszéd

Tudtad, hogy ha akarod, ha nem amikor beszélsz valakivel, vagy csak ha mész az utcán, a tested kifejezőbb mint bármilyen szó. A gesztusaid, mozdulataid árulkodnak, rólad, a hangulatodról, az érzéseidről, az egyenességedről, és bármi másról ami hozzád tartozik.

2011. március 21., hétfő

Inteligencia kérdése?

Az egyik legegyszerűbb meghatározás szerint az intelligencia az amit az intelligencia tesztek mérnek. Ez a meghatározás viszont nem sokat árul el arról az intellektuális képességről amit intelligenciának hívunk.
Tesztekről:
Háromszor vettem rész ilyen jellegű felmérésen, háromszor más lett az eredmény. A tesztek között hosszú évek teltek el, és ami érdekes emelkedő tendenciát mutatott.
Én első alkalommal azt hittem, hogy a lexikális tudásnak nagyon sok köze van, vagy lesz a végeredményben, de a feladatsorok láttán, rá kellett jönnöm, hogy nem ez az alap.
Összefoglalva az intelligencia nem azonos tények, ismeretek birtoklásával, a lexikális tudással, de mutatja, hogy milyen mértékben vagyunk képesek alkalmazni tudásunkat.

"A tesztek értékelése révén kapjuk meg az IQ-t (intelligenciakvócienst). Az átlagos intelligenciával rendelkezők IQ-ja 90-110 között van. 90 alatt az átlag alatti intelligenciáról, majd enyhe, középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosságról beszélünk. A 110 től magasabb értékek átlag fölötti intelligenciát mutatnak. 140 fölötti IQ esetén a szuperintelligensek következnek. A lakosság mintegy 1-2 %-a tartozik a nagyon magas és a nagyon alacsony intelligencia övezetbe. "

Mindezt elolvasva már kíváncsi voltam, hogy a teszt eredményeket mennyire lehet befolyásolni, ezért összegyűjtöttem, a legtöbb fellelhető IQ kérdés sorozatot.
Mind más-és más kérdéseket, ill. inkább feladatokat tartalmazott, és érdekes módon a végeredmény, nagyon kevés 1-2 %-on ( de 2% alatt) belüli eltéréssel mindig ugyan az lett.

2011. március 19., szombat

Hibázhatsz,

Óhatatlan előfordul, hogy néha hibát követünk el, még akkor is, ha személyiségünk szerint ezt borzasztó nehezen viseljük néhányan. Persze itt is vannak akik könnyedén átlépnek rajta, és vannak akik hetekig gyötrődnek. Percek alatt szűnnek meg munkahelyek, és bár jönnek létre újak, de ezeknek a száma nyilván sokkal kevesebb.
Mit is nevezünk munkának, bármi olyan tevékenységet ami szellemi vagy gyakorlati ill. fizika megmozdulással jár, és ez akkor hasznos ha fizetnek is érte, vagy a javunkat szolgálja.
Milyen szükségletei vannak az embereknek, és milyen rétegekbe lehet sorolni? Nagyon nehéz.
Sajnos kevés magyarul megjelent műve van Abraham Maslow amerikai pszichológusnak aki az 1950-es években dolgozta ki a Maslow-piramis elméletét, mely a motivációkutatás egyik alaptétele. Abraham Maslow szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája.



Maslow azt mondja, hogy minden következő szintet az előző szint betöltése után lehetséges elérni. Ha ránézünk az ábrára ez teljesen logikusnak tűnik. Hiába próbáljuk meg biztonságban érezni magunkat, ha az előző feltétel a fizikai szükségletek nem teljesültek, és persze ez így megy lépésről lépésre.

"A Maslow által elképzelt hierarchia azonban nem minden esetben érvényesül, például ez a rendszere a motivációknak nem magyarázza meg az éhező tudósok, vagy az éhségsztrájkot folytatók viselkedését, akik alapvető szükségleteiket alárendelik egy magasabb szükségletnek. "

Vannak pillanatnyi és időszakos helyzetek, amikor az önmegvalósítás, vagy alkotás egy külső agyi tevékenységet befolyásoló dolog hatására jön létre, ez az alkotási tevékenység rövid ideig tart.
Az emberek nagy arányban ragadnak le az legalsó szinten, szinte fel sem fogják miért nem akarnak tovább lépni, nagyon sokszor kérdezem, hogy mi lehet ennek az oka, választ kívülről még nem kaptam rá, csak egy belső érzés, érdemes rá odafigyelni. Rengeteg emberrel állok kapcsolatban, és sokszor veszem észre, hogy a kérdéseimre, hogy miért nem lépsz tovább, vagy miért nem dolgozol, a válaszban benne van, hogy szinte mindig másokat hibáztatnak a saját sorsukért .

2011. március 17., csütörtök

Emberi kapcsolatok

Talán kicsit több mint egy éve éreztem, hogy keményen összecsapnak felettem a hullámok, nem tudom irányítani az életem, mintha sodródnék a semmibe, mások mondták meg mit tegyek, és mit ne, 3-4 évvel ezelőtti független személyiségem elhagyott. Az agarak, és a sealyhamok, szóval a kutyáim adtak önzetlen támogatást, néhány embernek aki körülettem él, az enyémre volt szüksége. Hihetetlen mikor egy személyben hordozol felelősséget, és mindenki rád akarja tenni, a sajátját, azok az idegek mennyire tudnak feszülni, és ha feszül akkor sérülékeny és fáj, és amikor fáj, és dolgozol rajta akkor az könnyen elpattanhat. Vigyázni kell rá, elveszel a tömegben, a névtelenségben, és közönyben. Amikor egy olyan emberről érzed, hogy elveszítheted, aki része volt az életednek, és hiányzik a gondolat csere, és az a szint ahol ezt megtehetted, és most messze van, akkor az szintén fáj, és rá jössz, hogy az idő az nem gyógyít, hanem egyre jobban arra késztet, hogy indulj el, és érd utol önmagad. És amikor megteszed az első lépéseket, ugyanez az élet rögtön kipróbál, azonnal falakat rak eléd, és néha még megspékeli, egy kis szögesdróttal a tetejét. Szóval mi az amivel át lehet törni azt a falat, hát persze, ennél egyszerűbb nincs, higgy önmagadba, hogy ezt milyen könnyű kimondani, és jönnek a megjegyzések,” nem is tudod, nem is vagy olyan jó”. Mégis van aki hisz benned, és rád bízza azokat az értékeit amit féltve őriz, tudom, hogy sokkal közelebb van mint gondolnám, akkor is ha nem érinthetem. Ez a bizalom lett az az első erő 8-9 év távlatában, amin érdemes elgondolkodni.

Szóval megint tanulás, persze 36 éves koromig mindig tanultam valamit, sőt, első iskoláimban, még emberi kapcsolatokról is, és most megint tanulni, olyat amit sehol nem tanítanak, és persze állnak, vagy jönnek a falak, „ez minek neked”, „csak az időd pazarlod”.

Tavaly januárban „ egyedül mint szúnyog a szélben” újra neki kezdtem, ehhez kapcsolódó könyveket olvasni, és olyan embereket találni akik nem segítenek, hanem támogatják a haladásom.

Persze, azért a 2008-2009- es év kegyetlen kudarcai után szép lassan ugyan, de jöttek a sikerek.

2010-ben beneveztem Charliet Dániába a világkiállításra, hatalmas volt az akadály, amin át kellett lépni, kegyetlen megmérettetések, és a támogatás hiánya mellett a legmélyebb pontról kellett azzal két fantasztikus emberrel a lehetetlen helyzetből kijutni, akikkel, azóta szintén egy szétválaszthatatlan kapcsolat alakult ki. Sikerült eljutni erre a kiállításra, és Charlie Világgyőztes lett, akkora erőt adott mindannyiunknak, hogy képesek vagyunk olyan dolgokra amiről „csak” álmodni mertünk. Persze a késszúrások megint ott voltak, de ez már lepergett, valahogy el sem ért.

Majd lett egy csodálatos sealyham alom, amiről szintén csak álmodni mertem, és létrejött, ma már a föld 3 kontinensén ismerik a nevem. A Rábapatonai VB szombati napján szintén hatalmas bizalmat kaptam Vezető Bírói minősítésben, mindenki feltétel nélkül elfogadta a döntéseim.

És még mindig 2010 -ben kaptam egy olyan támogatást, és persze kitől ? Naná, hogy éveken keresztül képesek voltunk összeveszni hangyányi dolgokon, és napokig nem szólni egymáshoz, persze a másik szellemi szintje nem kötött le, csak amikor közös lett az érdek, ami szintén különleges, mert a másik sikere a fontos. A változás amin átmentünk nem egyszerű, én megtaláltam egy elveszettnek hitt személyiséget magamban, és egy újat fedeztem fel másban.

Kaptam még olyan komoly csodálatos embereket akik coach-ként segítik a fejlődésem, és rengeteget tanultam,

pl. ma már tudom, hogy hogyan lehet elérni azt amit szeretnék, hogyan kell tartalmasan beszélni emberekkel, tudom, hogy a motiváció = dolgozzunk együtt a közös érdekeinkért.

manipuláció= dolgozzunk, vagy dolgozz, az én érdekemben, és azzal is tisztában vagyok, hogy ki és milyen mértékben próbál manipulálni. Látom hogy a Tudás= Tapasztalat, a Tudatlanság = Vélemény.

És mennyi ember van aki tudás nélkül alapokat akar építeni, és véleményez!

És a legfontosabb az a bizalom, amit feltétel nélkül megkaphat tőlem bárki, és abban a pillanatban amikor érdemtelenné válik rá el tudom engedni, még akkor is ha azt hittem sokkal több van mögötte, és ha belülről megvisel is, képes vagyok átlépni rajta. Ma már tudom aki sokat mondja bízz meg bennem, az azért mondja, " mert csak mondani tudja ", mélyebb tartalom nincs mögötte. Tapasztalni jó, de másra nem. Az ilyen kapcsolatoknál, már nem szólok nem kérdezek, csak leépítem, egyszerűen "delete". Az elmúlt időszakban volt egy pár ilyen törlés, szerencsére idővel egyre kevesebb, sőt az utóbbi hetekben már nem.


.......... . folyt. köv. ..............


2011. március 14., hétfő

Balatonalmádi

Ismerőseinkkel egy fantasztikus hétvégét töltöttünk Balatonalmádiban :o)