2009. december 31., csütörtök

Ünnepek,

Nagyon jól teltek, és telnek az ünnepek, szinte minden nap volt esemény, vagy mi mentünk vendégségbe, vagy hozzánk jöttek. Történt jó esemény, és végül is ha mélyebben bele gondolok minden nagyon jól végződött. :o))
Tigi szervezete sikeresen leküzdötte a lyme-ot, de sajnos elég sok kárt hagyott maga után, így versenyeznie nem lehet, viszont remélhetőleg jövőre felépül annyira, hogy teljes életet élhet, és hosszabb sétákra is elmehetünk. A sealyhamok tündériek voltak, és ami a legfontosabb, hogy az igazi baráti kapcsolataink, ha lehet még jobban elmélyültek, és most érzem csak azt igazán, hogy nem bánom, sőt gondoljon mindenki amit akar, de inkább utáljanak az őszinteségemért, mint hogy szeressenek a kétszínűségemért. Az elmúlt év sok-sok tanulságot hozott a számomra.
A lényeg ma viszont az, hogy mindenkinek kivétel nélkül kívánok:,
Nagyon Boldog Új Esztendőt, és az Új évben a lehető legjobbakat :o))


2009. december 22., kedd

Boldog Karácsonyt,

Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek !


2009. december 6., vasárnap

Posta Ausztráliából,

Szóval az elmúlt napokban, jött egy puffancs boríték, nagyon meg is lepődtem, mert helyettesítő postás volt, és hihetetlen módon beletömködte a postaládámba, egy negyede akkora lukon, mint amekkora a boríték volt. Szóval mondhatná, hogy mit csináljon mert kicsi a postaládám, az lehet, de akkor sem az a módja, hogy esetleg tönkreteszem azt ami benne van. Természetesen annyi más lehetősége van a kézbesítésnek nálunk, akár a postára, akár a munkahelyemre be lehet adni, hisz itt mindenki ismer mindenkit.
Szerencsére a csomag tartalma menthetetlenül nem sérült, és a lényeg épen került ki belőle, amit nem is tudom, hogy köszönjek meg Vaszil Áginak, hogy onnan messziről az én problémámmal is foglalkozik, és egy nagyon jó többek által dicsért, immun erősítő gyógyszert szerzett be Tiginek, szóval tudod, hogy ez még nincs lezongorázva. Nem tudom, hogy fejezzem ki a hálámat, és nagyon nehéz mert nem látom a billentyűket, és be fog ázni, utána meg hogy írok neked. :o)) Nagyon jó és lelkiismeretes állatorvosaink vannak itt Diósjenőn, mindent megtesznek, hogy Tigi felgyógyuljon ebből a csúnya lyme fertőzésből, és nem is tudom, hogy tudnak engem az őrült kutyást elviselni időnként, szóval jó hogy vagytok itt nekem, itt és messze is. A legjobb dolog a világon tudni hogy vannak barátaid, igazi barátok.

2009. november 15., vasárnap

Tigi

Rég nem írtam már a blogomba, nem azért mert nem történt esemény, hanem mert egyszerűen nem volt rá időm.
Most Tigiért aggódunk ismét, sajnos nem sikerült neki a lyme -ot leküzdenie, és sajnos az immunrendszere is legyengült, ezért egy teljesen új kezelést kap, nagyon bizakodóak vagyunk, remélem végre sikerül neki túltennie magát ezen a makacs kórokozón, és jövőre végre elkezdhetjük a futást.
2010-ben Magyarországon lesz az Agarak Világ Bajnoksága, ami egy igazán rangos eseménynek számít. Ahhoz, hogy Tigi ezen részt tudjon venni nem csak futnia kell, hanem az év eleji versenyeken igen csak meg kell mutatnia milyen teljesítményre képes, hisz erre a bajnokságra csak a legjobbak mehetnek, szóval szüksége van minden támogatásra, lelki és testire egyaránt.

2009. október 24., szombat

Csak egy komment

Néha nagyon fura érzéseim vannak, és azt hiszem szépen fejeztem ki magam. Nagyon ritkán nézek televíziót, de néha egy -egy reklám megmarad bennem. Például egy éjszakai kép kivilágított tér, és a narrátor kellemes férfi hangon közli, hogy oltsuk le otthon a villanyt és takarékoskodjunk, hogy egy újabb teret kivilágíthassunk. Oké oké értem én, nem is ütött addig szöget a fejembe míg, a múlt héten át kellett mennem Budára és a Hungária Körutat választottam átkeléshez, az egyik lámpánál meg kelett állnom, és érdekesen csillant vissza a hátam mögött haladó autó szélvédője. Felnéztem és akkor vettem észre , hogy megy a közvilágítás, délután jöttem visszafelé, és még mindig ment a közvilágítás, szóval oké oké, értem én, hogy takarékoskodni kell, és hogy egy körút kivilágítása is fontos, na de miért reggel 8- tól délután 3-ig, és ez nem az egyetlen észrevétel volt.
A másik problémám, hogy autóvezetőként kezdem magam bűnözőnek érezni, úgy figyelnek rám a rendőrök, lesből és kanyarokból, ma már nem tudok úgy elindulni, hogy egy-egy távolsági közlekedés során ne fedezzem fel, hogy szinte a legelvetemültebb helyeken lesik az autósokat, gyorshajtási adó beszedés gyanánt. Nem is lennék felháborodva rajta, ha a bűnüldözés is ilyen flottul menne.

2009. október 2., péntek

Az őszinteség a legszebb elveszett művészet,

2009. szeptember 16., szerda

Belső szépség,

Hiszem, és egyre jobban tudom, hogy az igazi szépség, és az igazi értékek, belülről fakadnak.
Hiába a fényes szép piros alma, ha az már a magjánál rohad, és lehet valami kicsi esetleg nem is olyan fényes, de nagyon finom. Mindegy, hogy milyen formában nyilvánul meg, ha valami szép, azt aki felismeri, egy igazi értéket talál.

2009. augusztus 24., hétfő

Hidak

Gyönyörű képeket találtam azokról a hidakról, amelyeknek az építésénél mi is részt vállaltunk, nagyon jó érzés ránézni, és jó érzés tölti el az embert, hogy ott lehetett. Másfél év Dunaújvárosban, egy fél év a Megyeri hídnál, és egy év a Szebényi völgyhídnál.

Dunaújvárosi Pentele híd,



Megyeri híd

2009. augusztus 23., vasárnap

Magyar Fajták Kiállítása Devecser,

A kiállítás előtt szólt Jutka, hogy Péter nem tud vele menni Devecserre, és hogy nincs-e kedvem elmenni, hirtelen nem is gondolkodtam, rajta hanem rávágtam, hogy van. Augusztus 20.-án délután indultunk és Budapesten, még felvettünk egy bíróbojtár hölgyet Mikó Diánát. Amikor leértünk egy Lucullus nevű fogadóban volt a vacsora, és a szállás is, az ételek nagyon finomak voltak , és igen jó borokat kóstolhattunk, a házigazda a vacsorát egy kis gasztro előadással tarkította. A szoba egy kicsit kicsi volt, és nem olyan szép, de éppen felújítás előtt áll, sajnos, nem sajnos én a munkahelyemen megszoktam, hogy általában a szállásunk legalább is az enyém egy szem nő lévén a kollégák között, egyszerű, és mindig színvonalas, de vendégként ez igazán nem okozott problémát, mert mi hárman hihetetlen összhangban voltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. A reggeli is nagyon jó volt ami még a fogadó javára írható a pincérek figyelmesek voltak, és kedvesek.
A kiállítás is jó hangulatban telt el, ismét megismerhettem egy pár embert akikkel, szinte évtizedek óta találkozunk, de személyes kapcsolat soha nem alakult ki.
Ami még nagyon fontos volt számomra, hogy Diánát megismertem, aki szobrász művész, és az erdélyi kopót bírálja, és úgy éreztem, hogy nagyon jól tudtunk beszélgetni, és sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az élet célja, amikor az embereket megismerteti egymással.
Képek a kiállításról





2009. augusztus 18., kedd

Maga a fesztivál

Én tavaly is jól éreztem magam, bár az eső egy kicsit belekavart a sorrendbe, hála istennek ezt idén mellőzte, és minden zökkenőmentesen indult, és folytatódott is. Nagyon sokan voltak, falusiak agarasok, árusok, és a vaskutyás, no meg gyerekek vendégek, meghívottak, és akik véletlen arra jártak.
Egy két kép a bírálatokról, mert nekem nagyon tetszik ez kis angol agár



Őket a Német Kennel Klub elnöke bírálta Prof .Dr Peter Friedrich , nagyon tetszett, hogy minden angol agárhoz leguggolt, beszélt hozzájuk, végigsimította őket, és szinte érezni lehetett a szeretetet amivel feléjük viseltetett. Az agarak is rendkivűli módon tűrték minden érintését, és mozdulatát. Nagyon a többi ringre nem tudtam figyelni, mert itt is három agarat kelett bevinni bemutatásra. Nagyon jó volt a hangulat mindenki élvezte a kötetlenséget, és azt hogy szinte minden ott volt két lépésre, ha éhesek voltunk, ha szomjasak a sátrak majdnem a ring mellett lettek felállítva, voltak vásári áruk, és egy színpad a szórakoztatásra, ahol igen jó műsorokat lehetett megnézni.
A BIS programra készültünk egy kis fajta bemutatóval,nagyon féltem tőle, mert két agár fajtát is bevállaltam, de a fesztivál napjára már nagyon megfáztam és napok óta köhögési rohamok jöttek rám, így nem egyszerű egybefüggően beszélni 3-4 percig, hát igen nagyadag félsz volt bennem. Hihetetlen módon oldódott meg ez a problémám, mégpedig úgy, hogy Dr Jakkel Tamás bírált a BIS -programban, és felvezetés közben hatalmas profizmussal mutatta be a fajtákat felmentve ezzel minket a munka alól
.



Később meghalgathattuk a Zorall együttes koncertjét, és Operett is volt, és a két magyar küllem bírótól akikkel leültünk az asztalhoz uzsonnázni, igen sokat tanulhattam, sajnos én a vacsorára már nem tudtam ott maradni, mert a megfázás úrrá lett rajtam, és nagyon fárdtan jöttem haza.
A falusiak hihetetlen kedveséggel fogadtak mindeket, és kaptunk egy hatalmas tortát amit ott helyben fel is szeleteltünk, olyannyira izlett mindenkinek, hogy pillanatok alatt el is fogyott.
Még egy pár kép.
Vass Évi






Kedves Vendégeink:









2009. július 31., péntek

II. Ősagárdi Agárfesztivál



Kattints a képre és eltudod olvasni :o)))

Fesztivál programja,

II. Ősagárdi Agár Fesztivál

2009. augusztus 15-én de. 9 órai kezdettel kerül megrendezésre a II. Ősagárdi Agár Fesztivál. Községünk történeti kutatásai szerint településünk, Ősagárd első lakosai a királyi udvarban szolgálatot teljesítő agártenyésztőkről, agarászokról lett elnevezve. Községünk Ősagárd, a Magyar Agár Klub, az Élő Nemzeti Kincseink Alapítvány és ettől az évtől az MKSZ OTK Pannon Agár Tagozata összefogásának eredménye az Agárfesztivál, amit a tervek szerint minden évben megrendezünk. Igazi fesztivált álmodunk, ahol vásári forgatag, kézműves és kirakodó vásár, helyi specialitású hagyományos ételek (sztrapacska, vadpörkölt, rétesek) sörsátor, eszem-iszom, várja az érdeklődőket.

A fesztivál részletes programterve

9:00-10:00 MEGNYITÓfanfárok kíséretében

Fanfárok: Mayer Péter, Mayer Miklós

TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉSkosztümös jelmezekben

NYITÓTÁNC: PALOTÁS (helyi tánccsoport)

10:00-11:00 HINTÓS, JELMEZES FELVONULÁS AZ AGARAKKAL (agárfajtához öltözve) „A legsikeresebb jelmez kiválasztása

11:00 -tól CAC KIÁLLÍTÁS ,
A szinpadon a
magyar kutyafajták bemutatása küllem és munka alapján

12:00-14:00 SAJTKUKAC EGYÜTTES
COUNTRY TÁNCBEMUTATÓ

ZSUZSI ÉS ORSI” (nosztalgia zene)

14:00-14:30 VÁM - ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG MUNKAKUTYA BEMUTATÓJA

14:30-16:00 BEST IN SHOW

ÉNEK LÓHÁTRÓL: Fellép: TÓTH JÁNOS (Liszt díjas operaénekes)

Gyerek – kutyapár

Junior-Handler

Kutyapár

Tenyészcsoport

Baby BIS

Junior BIS

Veterán BIS

BIS- a Kiállítás legszebb agara-rövid fajtaismertetők

16:00-16:30

LOVASBEMUTATÓ: LÓSKA JÁNOS (Military világbajnok)

SOLYMÁSZ BEMUTATÓ (egész nap)

16:30-20:00 TÜCSÖK ZENEKAR koncertje

MACSKAJAJ (ZORALL) EGYÜTTES koncertje

VÁCI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKAR

OPERETT, MUSICAL

Fellépők: KESZLER ÉVA szubrett

KOLLÁR PÉTER ERIK táncos-komikus (AZ INTEROPERETT ELŐADÓMŰVÉSZEI)

20:30 BON-BON együttes koncertje

Fesztiváli hangulat, eszem-iszom, hagyományőrző ételek, sörsátor, kézművesek, játszóház, kirakodó vásár várja vendégeinket! Mindenkit szeretettel várunk! A belépés díjtalan! A nap végén TOMBOLA értékes nyereményekkel!!!

A fesztivál ideje alatt: " Ősagárd falunéző"- hintós sétakocsikázás


2009. július 30., csütörtök

Tigrincs

Tiginek kedden megint volt egy vérvétel, hihetetlen kíváncsisággal, és tele félelemmel várom az eredményt, remélem holnapra itt lesz, és megint egy kicsi többet tudunk majd.

2009. július 19., vasárnap

Barátság kezdete

Amikor elkezdtem blogot írni, úgy gondoltam, hogy egyiket a sealyham terrierjeim életével, a másikat pedig a saját, és családom életével töltöm meg, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehet ketté venni, hisz a kutyáim a családom is, és a velük történt dolgok az életem része, most már bánom, hogy nem egybe írtam le, sajnos összevonni már nem tudom, épp ezért ezt a kis történetet is mind a kettőben olvashatjátok majd.
1995-ben költöztem Diósjenőre, a férjem itt született, és ő itt is szeretett volna élni, ehhez képest szinte mindig úton van ( sajnos ilyen a munkája).
Amikor ide költöztem Margó a barátnőm már itt lakott az utcába, de sokáig érdekes módon nem alakult ki közeli kapcsolat, pedig mind a ketten megrögzött kutyások vagyunk. Mindig köszöntünk egymásnak amikor találkoztunk az utcán, és mindig tudtuk, hogy a másik is elkötelezett, mégis el kellett telni pár évnek, mire kezdetlegesen kialakult valami eszmecsere. Viszont attól az első pillanattól, valahogy más volt mint egy átlag barátság. Nem ültünk egymás nyakán, nem voltak elvárásain, és mégis jó volt beszélni, vagy véleményt kérni a másiktól. Iza aki Margóék Westi lánya szinte az első pillanattól kezdve a szívébe zárt hihetetlen módon tudott örülni, és még néha a szabályokat is hajlandó volt megszegni miattam, egy végtelen értelmes, tanulékony, és intelligens kis terrier, aki számomra megtestesíti maga a fajta jellemét. Később amikor Rozi hozzánk került, vele lettek nagy barátságba, és nagyon sokat játszottak, néha átmentek egymáshoz traccsolni, persze felügyelettel, és számunkra is érdekes volt ahogy Iza szinte teljesen elfogadta, és még csak nem is méltatlankodott egy ici picit sem, ha éppen bele evett a tányérjába, vagy megnézte milyen puha a fekhelye.
Szóval barátság lett, nem csak ember, de kutyák között is.
Nemrég viszont lett egy emlődaganata a kis barátnőnknek, meg kellett műteni,utána pár hónapig egész jól volt, de most pár hónapja szinte napról napra csökken szinte már árnyéka önmagának, gazdái szintén elkeseredetten vitték orvoshoz ahol az infó cukorbeteg, de sajnos mint azóta kiderült nem kezdeti állapot.
Én magam rengeteget találkoztam vele, és nem tapasztaltam nála semmi jelét ennek, csak most az utóbbi napokba, de elkezdtük összerakni az eseményeket, és ekkor már lett némi kételyünk, bár mi nem vagyunk orvosok.
Két éve Iza szemén lett egy folt, amire az akkori állatorvos azt mondta, hogy megütötte , és leszakadt a retinája, és ezzel nincs mit tenni, ott motoszkált a kétely, mert hályognak nézett ki , de mint írtam " nem vagyunk orvosok" most Iza 11 éves, és éppen kialakulhatott neki egy hályog, nem lett volna egyedi eset, de az infó akkor nem ez volt.
Majd fél éve jött ez a daganat, amit egy klinikán műtöttek, és akkor már Izának cukorbetegnek kellett lennie, erre azért utalt volna a hályog is, de " mi nem vagyunk orvosok", viszont egy ilyen műtétért az emberek rengeteget fizetnek, és én egy kicsit felelőtlennek tartom, hogy ezek a kutyák mindenféle, vérkép, és rutin ellenőrzések nélkül felkerülnek a műtőasztalra, hisz az összegbe beleférne, aki ezekért a műtétekért kifizet 50-150 ezer forintot, az már nem sajnálna még 7000 ft-ot egy vérvételre, sőt nagyon sok minden kiderülne, ami támpontot adna az orvosoknak, és főleg a kis betegeknek. Sokszor ha egy tenyésztő kér, vagy véleményt mond, azt mondják neki, hogy okoskodik, pedig "néha" kiderül, hogy van benne igazság. Aki szereti a kutyáit, az figyeli őket, a legkisebb jelét észre veszi egy betegség kezdetének, de erre sokszor az a válasz, hogy túlreagál. Mi csak akkor megyünk amikor tényleg kezelésre van szükségünk, és Margó is akkor vitte Izát amikor tüneteket látott rajta, és azt mondanám, hogy persze előbb nem jelentkezett semmi komoly, de hiszen Őt látta orvos nem is egyszer sőt műtötte, és ha az elmúlt egy évben, egyszer, egyetlen egyszer, komoly odafigyeléssel nézték volna meg a klinikán, talán most ugyan gyógyszer mellett, de boldogan szaladgálhatna velünk, és Rozival, csak már túl késő. Csak szólok, hogy nekünk Ők nagyon fontosak, mint a gyerekeink úgy szeretnénk vigyázni rájuk is, és kapni még sokáig tőlük azt a feltétel nélküli szeretetet, amit az emberek túlnyomó többsége képtelen, nemhogy adni, de azt sem tudja mi az. Borzasztó fontos lenne az állandóság, és a bizalom, orvos és tenyésztő között, és egymás segítése, hiszen már több mint tíz évvel ezelőtt is, amikor részt vettem a tenyésztői tanfolyamokon, élelmezési konferenciákon, orvosok által tartott speciális tanfolyamokon, ez mindig hangsúlyozva volt a bizalom, és a komunikáció, ez legyen gyakorlatban is nem csak elméleti síkon.

Otthon

A mai nap hihetetlen jól telt el, otthon voltam a szüleimnél, Ádámmal. Dél felé megérkeztek a húgomék a nagy fiával Csanival, és nővérem lányával Fannival ( sajnos nővérem dolgozott, de remélem vele is találkozunk hamarosan). Annyira kedvesek voltak, és nagyon jól éreztük magunkat, igaz a délután egy részét átaludtam, de régen pihentem ilyen nyugodtan. Ők szintén felköszöntöttek, de azt a sok szeretetet amit kaptam tőlük, azt sem ajándékkal sem értékekkel pótolni nem lehet. Anyu mint ahogy gondos tyúkanyóhoz illik, most is megpróbálta oda adni azt amit csak tudott, a saját maguk által termelt zöldségekekkel szinte mindannyiunknak tele rakta az autót,hát ilyen a mi kis családunk.,
EZ a lap ami nagyon jól esett, köszönöm nektek, hogy hozzátok tartozhatom.




2009. július 18., szombat

Buli

Ha minden igaz ma egy buliba csöppentem, ami az érdekessége a dolognak, hogy egy születésnapi buliba, ami ráadásul az enyém volt. Olyan gyorsan pörögtek az események, hogy szinte észbe sem kaptam máris lett nálunk egy nagy lábas gulyás leves, délután háromkor a diósjenői Jenő napon voltunk a váci fúvós zenekar előadásán, ahol Mayer Péter, és Mayer Miklós is játszott, majd nálunk lettünk, ahova Szanka Jutkáék, Péter a gyerekek, és Gellért, István, Ádám, is itt volt, és egy hatalmas csodálatos gyümölcs tortát is kaptam, Nagyon jókat viccelődtünk nevettünk, és pezsgőt is ittunk ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Köszönöm ezt az estét nagyon jól éreztem magam,és remélem mindenki aki itt volt.

2009. július 14., kedd

Néha érdekeset hall az ember,

Sok helyen járok, és sok emberrel beszélgetek, ma pl vámoltatni voltam Salgótarjánban, a múlt héten Miskolcon. Általában odafigyelek az emberekre, és néha megfog amit mondanak, nemrég pl. egy nagyon érdekes kis mondatrészt kaptam el ami így hangzott.

"Csak a buta ember hiszi, hogy a sok pénztől okos lesz"

Szántódpuszta, Gödöllő

Sajnos a tudomány mai álláspontja szerint képtelenek vagyunk térben és időben két helyen megjelenni, pedig mi nagyon szerettünk volna ám két agaras rendezvényen is részt venni az elmúlt hétvégén. Ha Tigi engedi, és úgy éreztem volna, hogy képes lenne egész nap kint lenni velem, akkor bizony beneveztük volna Gödöllőre, a Sissi emlék kiállításra, a képeket látva, azt hiszem ennek a rendezvénynek is igen jó hangulata volt. Sajnos még mindig nagyon fáradékony, és a gyógyszeres kezelése miatt nem mertem bevállalni ezt a procedúrát,így a másik rendezvényt választottam ahol viszont a közelebbi barátainkkal tölthettük együtt a napot, / Tenczel Gabi, Barabás Zsuzsi, Pech Ági, Vétek Józsi, Ganyecz Misi, és nagy fia, és még sokan akiknek a társasága, és jókedve szintén nagyon jó hangulatot hozott, és igazán jól éreztük magunkat. A rendezők igazán figyelembe vehetnék, hogy ha egyik ujjamba harapok az is fáj, ha a másikba az sem kellemes,

A falusi hangulat, és jó idő.

Szántódpuszta, képek



A különleges gyönyörű környezet, és egy álom,

Gödöllő, képek

2009. július 8., szerda

Interurban Ausztrália

Na igen régen komoly nehézségekbe ütközött volna, még talán 20 évvel ezelőtt is, hogy Ausztráliával kapcsolatba lépjünk, mi egyszerű emberek. Ma már a skype egy csodálatos dolog, az emberi hang másodpercek alatt körbeutazik az egész föld körül, és nagyon értékes dolog, mert olyan emberekkel tudok kapcsolatba lépni, akik nagyon fontosak a számomra, és nagyon messze vannak. Ez a módszer egy kicsit hasonlít azokra a hidakra amiknek a helyretételénél komoly munkákat végzünk, ezek a dolgok kapcsolatot teremtenek, összekötik az embereket, és az élményeket.

Drága Ágicám,
Nagyon jó volt hallani reggel a hangod, és beszélgetni, kár hogy az idő nem nekem dolgozott, és ez a röpke félóra elszállt, annyi mindent szerettem volna mondani, de nem is jutott minden hirtelen az eszembe, egyszerűen túl kevés volt az idő, és munkába kellett mennem. Hihetetlen milyen sokat jelentet, és mennyire feltöltött, sajnos Tigi most éppen beteg, és megint abból a pénzből pótolom az ellátását, amit arra tartalékolok, hogy kimehessek hozzátok, most éppen egy kicsit messzebb vagytok, de tudod és ismersz, hogy nem csüggedek, nem adom fel, és remélem nemsokára találkozunk, és megölelhetjük egymást, addigra már Arwen, és Barka is ott lesz veletek, és kis agaras társaságban, jókat nevetünk majd a hihetetlen emlékeinken, és egy kicsit beleéljük magunkat majd ezekbe az időkbe. Egy két hónap, és elszállt egy év, hogy elmentetek, nagyon örülök, hogy sikerült beilleszkedni, de ez titeket ismerve számomra nem volt kétséges.
Szóval megyünk. Addig pedig vigyázzatok magatokra Milura, hogy kis Ausztrál ficsúr, majd jöhessen Magyarországra nyaralni :o)))

2009. július 4., szombat

Elfáradtam

Ma reggel éreztem, hogy egy kicsit elfáradtam, és nehezen szedem össze a gondolataimat kissé szétszórt vagyok, és talán túl sok a teher, vagy nem is tudom. A dolgaimat rendbe szoktam tartani, de a héten már elvesztettem valamit, igaz nagyobb baj nem lett belőle, mert nem tudom miért de most is volt aki segített. Mindig azt hittem, hogy határozott erős egyéniség vagyok, és nem ingatnak meg a hétköznapi csip-csup dolgok, de most egy kicsit gyengének, talán egy kicsit nőnek szeretném érezni magam, nem pedig a kihívások ellen küzdeni, vagy elfogadni. Tegnap este találkoztam egy pár éve nyugdíjba ment kollégámmal, nagyon örültem neki, és ő is hiányzik a régi csapatból, hisz annyi közös emlékünk van, amit néha jó lenne megosztani, vagy csak beszélni róla.
Azt hiszem meg is keresem a fényképalbumokat amiben benne vagyunk, és lehet el is megyek talán egy pohár sör mellett még jókat is fogunk nevetni, ezek a találkozások és beszélgetések, mindig feltöltenek egy időre. Tigi is aggaszt, szerintem igazából az, hogy élete csúcspontján, csúcsteljesítményében van, és nem versenyezhet, amit rajta is látok, hogy nagyon hiányzik neki, a mozgás, és az izgalom, és rengeteg feszültség ami benne van, de ő jól tűri a helyzetet, néha felpörög, és hisztizik, hogy menne ( igazi nő) , de később megnyugszik, és tűr. Ez az időszakom az amikor néha akaratomon kívül megsértek egy-két embert, és ezt borzasztóan sajnálom, szerencsére aki ismer tudja, hogy ilyenkor nem igazán én vagyok, csak egy kis rossz ördög bujkál belül, egészen picike kétely, és remélem nagyon hamar el tudom zavarni.
Talán mindezek ellenére vagy ezekkel az érzésekkel együtt vagyok én ÉN.

"Légy önmagad, mindenki más már foglalt"

És amikor érzem, hogy nem úgy megy valami akkor eszembe jut egy kedves barátom idézete.

"Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni!"

2009. június 20., szombat

Tigi

Tiginek tegnap megjött a második vérvizsgálatról az eredménye, nem lettünk tőle boldogok. A lyme tesztje még mindig pozitív, és a vérképe ugyan már jobb mint az első vizsgálatnál, de még mindig elég sok kivetnivalót hagy maga után. Elkezdte a doktorbácsink a második kezelést, ami hetente kétszer glükózos feltöltésből, és doxicilin kúrából áll, ezek mellé még egy két immunerősítőt, és különböző vitaminokat kap, remélem a következő vérvételnél már sokkal jobb dolgokat írhatok le.


2009. június 17., szerda

Mohácson


Szintén híd tolás holnap, nemsokára tényleg a végére érünk, ma jöttünk le Mohácsra, mert sajnos Diósjenőről bizony 4 óra az út és reggel nem igazán tudnánk időben itt lenni.
Két kép a hídról, elég homályosak, majd holnap megpróbálok jobbakat készíteni.



2009. június 8., hétfő

Ma is tolás

Ma megint a hídon voltunk, már tegnap este lementünk Mohácsra, majd a vacsora után pillanatok alatt elaludtam. Reggel kijöttünk a hídra, volt egy-két apróbb rendezgetni való, de szerencsére eddig simán megy és nemsokára az utolsó tolások lesznek. Jó lenne időben befejezni, hogy ne kelljen későn hazaérni. Sajnos idegen helyen nem tudok jól aludni, és kicsit olyan érzésem van reggel mintha nem pihentem volna ki magam, vagy mintha nem aludtam volna.

Magyar Derby

Nagyon elmaradtam az írással, pedig rengeteg minden történt. Két hete voltunk Rábapatonán ezen a nevezetes versenyen, ahol az angol agarasok, és általában a whippetesek is igen szép számban jelennek meg. Sajnos számunkra nem volt nagyon eredményes ez a nap, persze jól éreztük magunkat, és a hangulat is igen jó volt. Reggel minden agár számára orvosi vizsgálat volt, amin Tigi eredményesen átment, ez egy fizikális szűrésnek felelt meg, és igazából az volt a célja, hogy a versenyben résztvevő agarak megfelelő kondícióban legyenek. Majd az előfutamokban nem igazán jól teljesítettünk, amit az előzetes felkészültség alapján nem tartottam teljesen normálisnak, hogy egy ilyen igazából jól versenyző agár a középmezőnyben fusson, és azok is lehagyják, akik más alkalmakkor meg sem közelítik. Látványosan ki volt fáradva, és ez nagyon nem tetszett, és ami nagyon megdöbbentett még, hogy folyamatos Fronline kezelés ellenére a kutyában kullancsot találtunk. Majd egyre több tünet kezdett előjönni, Tigi szája elég érdekes szagú lett szóval büdös, ami nem volt rá jellemző, és nagyon fáradt volt. Szerencsére délután jött egy állatorvos, aki a doppingvizsgálathoz vette le a vért, és megnézte, hogy mi lehet a problémánk, sajnos gyanús lett, hogy esetleg babéziás, már nem először halottam, és sokan meg is erősítettek benne, hogy a babézai egyik első jele a kellemetlen szájszag, amit később szintén egy állandóan Frontlineval kezelt kutyánknál is tapasztaltunk. A legszomorúbb az, hogy azok a tenyésztők, tulajdonosok, akiknek fontos a kutyáik biztonsága pénzt nem kímélve megveszik az ellenszereket kullancsra, bolhára, amik garantálják nem kevés pénzért, hogy ezeket az élősködőket távol tartják, majd az ember kezelheti a kutyáját, és nem érti, hogy miért kell betegnek lennie, amikor mindent megtett ellene. Az állatorvos, és a tenyésztő is felhívta a figyelmünket arra, hogy nem ártana egy infúziós kezelés másnap Tiginek, azt tudni kell ez a másnap vasárnap, hol tudunk mi vasárnap orvost keríteni, aki segít nekünk. Hazaértem hulla fáradtan elaludtunk, és vasárnap elkezdtünk gondolkodni, hogy legyen tovább. Reggel üzletbe mentem, és elmentem Diósjenőn egy új rendelő mellett, előtte már felhívtam egy-két ismerős állatorvost, de nem vették fel a telefont. Gondoltam nincs veszteni valóm próba szerencse, legfeljebb közli, hogy nem. A következő meglepetés akkor ért amikor felvették a telefont, és megkérdezte, hogy mennyire sürgős, át tud-e öltözni, mert akkor fél óra múlva a rendelőben találkozzunk. Majd Tigi kapott egy infúziót, és antibiotikumot. Pár nap múlva csütörtökön látszott rajta, hogy nincs jól, persze mindez este 8 körül. Gondoltam ha egyszer kaptunk segítséget, talán most is, ebben nem is tévedtem, és este nyolckor mentünk a rendelőbe, majd még 11 óra körül a doktor Úr kijött és egy új antibiotikumos kezelést kezdett el Tiginél, amit hétvégén is folytatni kellett, és minden nap. A pünkösdi ünnepek ellenére is eljött, hogy megkapjuk a gyógyszerünket, közben vérvételre, és szívultrahangra mentünk, hogy minden rendben van-e, most várjuk, hogy mi lesz az eredmény, és hogy mikor tudunk esetleg megint edzeni. Sajnos a Lyme kór is felmerült, aminek igazából nagyon nem örülünk, de természetesen ez semmiben nem befolyásolja, azt hogy bízzunk benne, hogy esetleg versenyezhetünk még, ha nem akkor pedig élete végéig helye van a családban.

2009. május 12., kedd

Mint mindíg, most is munka

Már vasárnap délután elindultunk Mohácsra, hogy hétfőn reggel kint lehessünk a szebényi völgyhíd tolási munkálatainál. A társ cégünktől egy fiatal kollégával mentünk le. Szintén a nekem már megszokott Révkapu panzióban volt a szállás, hát mondanom sem kell, hogy a Duna parton rengeteg szúnyog volt már az esti órákban, így a szobánkba kaptunk szúnyogriasztó párologtatót, és így teljesen nyugodtan nyitott ablaknál tudtunk aludni.Reggel kiérünk a hídra, és bizony nem indult el elsőre, sajnos volt egy kisebb műszaki problémánk, nekem a kollégáim segítettek itthonról, és nagyon meglepődtem, mert sajnos a hiba keresés pár órát eltartott, de senki nem sürgetett, nem morgott, hanem türelmesen kivárták, míg végigpróbáljuk a pilléreken a vezetékeket, és kimérjük az elektronikát. Dél körül lett meg a hiba, sajnos Murphy törvénye, hogy pont az utolsó szakaszon, és ezt még egy kis helyi rendellenesség is tetézte, de 13 óra körül mindenki megkönnyebbülésére elindult a híd, hatalmas segítséggel szakmai támogatással, és fegyelemmel várta mindenki, hogy ez a hatalmas monstrum bekerüljön a helyére.
Köszönöm minden kint lévő kollégának, hogy ilyen fegyelem mellett türelmesen várta végig míg sikerült megtalálni a hibát.

2009. május 2., szombat

Édesanyámnak,

Tudom, hogy nem internetezik és nem fogja olvasni, de tudom, hogy érzi, hogy a testvéreimmel, unokáival, együtt mennyire szeretjük, és azt kívánjuk, hogy nagyon sokáig tartsa még meg nekünk a jó Isten egészségben.

2009. május 1., péntek

Mi is legyen a címe,

Ezt a hivatkozást tegnap kaptam, és nagy örömömre szolgál, hogy segíthettünk.

el Saoma Azawakh

2009. április 26., vasárnap

Szeretet

Néha annyi minden kavarog bennem, hogy miért vagyunk itt a földön, hogy emberekkel, hogy kell kapcsolatokat építeni, mi a jó, és mi a nem, és miért vannak olyanok akik kizárólag csak a másik hibáját veszik észre, a sajátjaik pedig szinte a világ legtermészetesebb dolga. Ők azok akik nem tudnak szeretni, mert Önnön maguk magasztalása, és kiemelése elnyomja ezeket az érzéseket. A szeretetet valakinél alapból fakad , de vannak akiknek tanulniuk kell.

“Ha répát akarunk, répát kell ültetnünk.
Ha retket akarunk, retket kell ültetnünk.
Ha szeretetet akarunk, szeretetet kell ültetnünk.
Ha megértést akarunk, megértőnek kell lennünk.
Ha megbecsülést akarunk, meg kell becsülnünk másokat.
Ha azt akarjuk, hogy szeressenek minket, szeretnünk kell másokat.”
(Dan Millman)


“Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.”

2009. április 20., hétfő

Sétagalopp

18.04.2009. Sétagalopp . Versenyen voltunk Isaszegen, idén először. Igazából azt sem tudtuk, hogy Tigi milyen felkészültségi szinten van, mert egyetlen egyszer nem sikerült az edzések alkalmával teljes kört futnunk. Hát nagyon izgultam, az előfutamot a szukák között a legjobb idejővel megnyerte ( 29,71), A kanoknál a testvére teljesített a legjobban. Hát jó kis alom lett.
A döntőben már a legjobbak futottak együtt, volt némi ütközés, de így is másodiknak sikerült átjutnia a célvonalon, és az idő különbségek is igen kevesek voltak. / Bár igaz ami igaz egy ilyen szép kis sétapálcát szívesen hazahoztunk volna :o)))/

2009. április 15., szerda

Híd

Mohácsról élőben, Szóval éppen a Révkapu panzióból írok, nagyon fáradtan, úgyhogy lehet, hogy hatalmas alvás lesz belőle. Ma reggel indultunk két kollégámmal a hetes pillért üzembe helyezni, nagyon szép időnk volt, bár ma éreztem először némi kételyt, ugyanis ez a pillér a legmagasabb.
Ma egy kicsit féltem a földtől harminc méterre, egy vékony beton pillér tetején. Odafenn már elég komoly lég mozgás van, és érezhetően himbálódzik az egész, elég sok idő kellett mire megszoktam, és aránylag biztonságosan tudtam rajta mozogni. Nagyon sok újat nem tudok róla írna, hacsak nem azt, hogy lassan a munka vége felé járunk, még három pillér van amire rá kell tolni a híd elemeket, és a mi munkánk befejeződik.

2009. március 14., szombat

Hídon


A héten ismét én voltam Szebényben a tolási munkáknál, nagyon szépen, és látványosan halad a híd előre, bár most az idő nem kímélt minket. A hideg nem is annyira játszik szerepet, inkább az erős szél ami kellemetlen, és a pilléreken egy kicsi félelmet kelt az emberben, mert a légmozgás ezeket a betonoszlopokat is megtudja lengetni elég komolyan. A napokban igen nagy viharok voltak. A rendszeresen kint dolgozó emberek szóltak, hogy a mi kábeleinket is lefújta a szél, és lehet hogy egy két helyen meg is tépte. Időben indultunk el itthonról, hogy az esetleges fennakadásokat meg tudjuk a tolás kezdésére szüntetni. Nagy szerencsénk volt, mert a kábeleink épek maradtak, és az ott tevékenykedő villanyszerelő srác, még a viharok után biztonságba helyezte a híd tetején. A rendszerünk is elindult, és másnap nagyon szépen helyére toltuk az majdnem 50 métert. Igaz az egész napos kinti munka, és a jövés menés igen fárasztó, így én már hazafelé elaludtam az autóban. A legalsó képen éjszakai megvilágításban a Mohácsi komp látható, sajnos sötétben és csak telefonnal készült a kép.



2009. március 3., kedd

Tavasz van,

Ma nagyon happy hangulatom van, elkészítettünk egy kisgépet, amire nem sok idő maradt, mert a gépészeti munkálatok kicsit mindig tovább tartanak a keleténél, utána persze rajtunk akarja mindenki behozni a késést, így összesen 3 nap állt a rendelkezésünkre tetőtől talpig vezetékbe burkolni, lehet holnap mielőtt elviszik lefotózom, mert nagyon a szívemhez nőtt. Lehet ez, de lehet hogy a tavasz első friss illatai okozzák, és a sok-sok gyönyörű hóvirág, ami szinte mindenhol kidugta már a fejét, ezt a csodálatos látványt később még a frissen nyíló ibolya illata tudja majd felülmúlni. Három napja rendkívül jó idő van felénk, és mindenhol a madarak csicsergését lehet hallani, hát kell ettől szebb élmény.

2009. március 1., vasárnap

Egyesség, és adott szó, hisz ez fontos.

Talán a korom ellenére naiv vagyok, lehet. Nem tudom ki, hogy éli meg ezeket a dolgokat, de nekem egy kicsit nehezen megy feldolgozás, bár idővel megtanultam túllépni.
Az adott szó ami elég fontos számomra, nem értem az emberekben azt jó kis tulajdonságot, hogy miért akarják az utolsó utáni pillanatban megváltoztatni, az előzőleg adott szavukat. Számomra ez ugyan olyan fontos mintha leírnánk papírra. Mi az ami készteti arra a belső szellemi erejüket, hogy esetleg megváltoztassanak egy egyességet, főleg akkor ha ebből még fogható haszon sem származik. Egy ideillő idézet.

"Ha befogadsz egy kutyát, és feltáplálod, nem fog megharapni.
Ez alapvető különbség kutya és ember között."

2009. február 25., szerda

Pinokkió orra

Fura cím valóban, talán tanmese talán igaz történet.
Amikor gyerek voltam, bizony sokat füllentettem, sokszor mondtam olyat a szüleimnek, amivel megsértettem őket. Ma már bármit megtennék, hogy ezeket a dolgokat meg nem történté tegyem, de szerintem ők is tudják, hogy ez hozzá tartozik a gyerekekhez. A füllentés, vagy mondjuk ki hazugság nem a legszebb dolog, de talán mindannyian elkövetjük, gyerekként, vagy még fiatalon is, valamikor azért, hogy egy kicsit jobb színben tüntessük fel magunkat, valamikor, pedig egyszerűen csak el akarunk érni valamit. Egyszer egy kisiskolás osztálytársnőmmel lógtunk valahol, hazafelé már megbeszéltük, hogy miért késünk, elő is adtuk a mi kis történetünk, a lány anyukája azt mondta, nicsak megnőtt Pinokkió orra, de nem firtatta a dolgot tovább. Amikor Ádám fiam olyan 3-4 éves lett és belecsöppent az óvoda forgatagába, majd később iskolába kezdett járni, hihetetlen de képtelen volt hazudni, akkor is elárulta, hogy mit követett el, amikor senki soha rá nem jött volna.
Lehet hogy ez hagyott bennem mély nyomot. Ma már elég jól megítélem, hogy ki mennyire őszinte, csak sokszor azt nem értem meg, ha nincs rá szüksége valakinek, mert semmi nem múlik rajta, akkor miért kell hazudni. Lehet az akkor fáj a legjobban amikor egy barátnak mondott emberről van szó. Ma már mosolyra késztet, mert ilyenkor eszembe jut, hogy nicsak megnőtt Pinokkió orra, és szinte látom a szemem előtt, hogy az illető orra nyúlik, és elkezd groteszk kinézete lenni. Ma már nem háborít fel, csak sajnálom, hogy azt hittem a barátom. Idővel felnő az ember, és sok mindenre rájön, pl. arra hogy tanulni vagyunk ezen a földön, nem csak tananyagot, hanem emberséget, és szeretetet.

"Sose csak a lábad alá nézz. Csak az talál rá a helyes útra, aki a messzi horizontra szögezi a tekintetét. "

2009. február 23., hétfő

Klubvacsora

Minden évben februárban szokott lenni az agaras klubok éves díjkiosztó vacsorája, mi nagyon jól éreztük magunkat, nem is írók róla sok mindent, azt hiszem a képek magukért beszélnek.

Klubvacsi képek (kattints ide)

2009. február 15., vasárnap

Te erős leszel a végén?

Mindenkinek ajánlom nézze meg, ma kaptam, és mélyen a szívembe markolt. Hol vagyunk mi hozzá, akiknek meg van mindenük, és mégis leromboljuk magunk körül a világot, neki nincs mégis épít.


2009. február 11., szerda

Válság

Szóval válság ide, vagy oda, mi bizony ki sem látszunk a teendőkből. Az év elejétől, ma raktam rendbe a negyedik munkámat, ebből január első napjaiban adtunk át egyet, kettő van függőben üzembehelyezésre várva, és ma fejeztem be az előkészítését a rendeléseket, és a villamos-terv dokumentációt a negyediknek, holnap kezdjük a műhelyi szerelést. Ma már egy újabb dosszié került kezdeti stádiumba, ez annyit jelent, hogy a munka már meg van, és ma már az első rendeléseket is elindítottuk. Ez a négy munka csak az, ami az én kezembe fut össze, és tulajdonképpen én vagyok a felelőse.
Szóval egyenlőre nem csüggedünk, és remélem ez később is így alakul.

Ma is egy kis bölcsesség:
" Légy önmagad, mindenki más már foglalt"

2009. február 10., kedd

Üzenet

Sziasztok "Vaszilék" ott messze, olvassátok el kis Milunak, hogy millió puszi neki szülinapjára, és gyűjtöm ám a pénzemet repülőjegyre, nem ússzátok meg, hogy ne menjek el hozzátok.
Amúgy nagyon hiányoztok, főleg a jó társaság.

Remélem emlékeidben maradunk (kattints ide)

2009. február 9., hétfő

Hídon

A múlt héten, én voltam kint a hídon az aktuális tolási műveleteknél, szerda délután indultunk, sajnos előtte egy szomorú eseményen kellett részt venni, az egyik kollégánk édesapja temetésén. A tolás csütörtökön volt, és elképesztően simán ment minden. Mi még aznap este elindultunk haza, és amikor kikanyarodtunk az 56-os útra szóltam is a kollégámnak, hogy lassítson, mert rendőrök vannak az út szélén, de amikor oda értünk nagyon meglepődtünk, az út szélén ugyanis, hogy is mondjam szépen? hát örömlányok voltak láthatósági mellényben.
A hídról hozam egy két képet.




Elképesztő tanítások

Sokszor az ember mire haza ér munkából fáradt, és sok mindenhez nincs kedve, néha úgy éreztem, hogy alig várom, hogy lefeküdhessek aludni. Mindig ateista ember voltam, és csak a materiális dolgokban hittem, bár sok minden történt velem, amire az emberek azt mondják, hogy véletlenek vannak, igen ez igaz, de ha sok-sok véletlen van egymás után, ami igazából valamit előre mutat, és beigazolódik a sejtés, akkor az ember elkezd kételkedni. Jó pár évvel ezelőtt sokat méltatlankodtam, és nem voltam elégedett, borzasztó fáradt voltam, és sokkal többet akartam tenni, vagy dolgozni, mint ami erőmből telt. Mindig voltak jelek, hogy ezt nem szabad ilyen tempóban tenni. Nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, nem csak a munkámból adódóan, hanem kutyázás terén is. Érdekes, hogy vannak barátaink, akik nagyon régóta barátok, talán Ők A BARÁTOK, és vannak ismerősök, vagy haverok, akikkel felületesebb a kapcsolatunk. Egy házaspárral ismerkedtünk meg kb. 8 évvel ezelőtt. Ide költöztek Diósjenőre, és igen barátságosak voltak. Ők meséltek igazából olyan élményekről, és olyan életjelekről, amire ha figyel az ember, akkor boldog lehet. Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie, hogy az akkor hallott dolgok letisztuljanak, és figyelemmel kísérve behelyettesíthető legyen az élethelyzetekbe. Nagyon sokat olvastam, és most is sokkal többet szeretnék, mint ami időmből telik. Rengeteg személyiség fejlesztő könyvet, és sok emberrel beszélgettem ezzel kapcsolatban. Voltunk előadásokon, de ahhoz, hogy megértsem, amiről beszéltek tapasztalat kellett és idő. Érdekes tényekre vezettek rá, pl. arra, hogy van két ember a környezetembe, és sajnos teljesen különböző élettérben, akikkel ha együtt vagyok, nagyon elfáradok, egyszerűen elveszik az energiámat, és amikor nem vagyok a közelükbe, vagy tudatosan figyelek rá, nem tudnak velem mit kezdeni. Őket hívják energia vámpíroknak, sajnos ezek az emberek sokszor tudtuk nélkül művelik ezt. Igazából ők nem fáradtak, este sokáig ébren tudnak maradni, vagy akár éjszaka is, míg a környezetük teljesen kimerült. Bár azt is olvastam, és tapasztaltam is, hogy ezek az emberek a saját maguk előre lépése érdekében, tényleg képesek elvenni mások energiáját, és nem is érdeklik általában azok a közösségi dolgok amik, egy csoport előre haladását segítik, csak kizárólag a saját kiemelkedésük a fontos. És van olyan ember is a közelemben, sajnos nagyon ritkán, aki mellett feltöltődöm. Rá kellett jönnöm, hogy igazából, egy nagyon boldog ember vagyok, aki azzal foglalkozik, amiben a saját életterében alkothat, szeretem a munkám és szeretem a kutyáim, és van egy jó családom, akikkel kiegészítjük egymást, még ha néha adódnak is apróbb konfliktusok. Ami érdekes, hogy , van még egy ember, aki lelki téren van velem kapcsolatba, és nagyon hasonló, a szellemiségünk, vele szoktuk néha megosztani egy mással azokat a bölcsességeket, amire talán mindkettőnknek szüksége van, hogy a jó utat megtalálhassuk.

Azt mondd, amit mondanod kell, ne azt, amit mások szeretnének hallani.

A szemet-szemért küzdelemben végül mindenki megvakul.

2009. január 19., hétfő

Morris

Kaptam képet Morrisról, ilyen boldognak még soha nem láttam, alig várom, hogy hozzáérhessek, és végigsimíthassam a szőrét, és beletúrjak egy kicsit, remélem megengedi majd, és remélem nem kell rá sokat várnom.


2009. január 18., vasárnap

Kerék Sajtoló,

Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni két képnek, amit most megtaláltam egy lemezen, a régi mentések között. Ritkán hagyom magam lefényképezni munka közben, ez egyik kollégámnak sikerült, amikor egy sajtoló gép javításán voltunk 2003.02.04-én. Látszik is a képen, hogy mondok neki valamit, valószínű azt, hogy meg ne próbáld. :o)))



2009. január 17., szombat

Pozitívan gondolkodni,

Mivel más területen elég sok negatívumot tudnék felsorolni, így inkább nem is teszem, inkább a lényegesen kevesebb, de sokkal pozitívabb dolgokról írok. Ami igazából apró kis életképek. Szépen sikerülnek mostanában a munkáim, a nem rég átadott gyöngyösi gépen kívül, már azóta két elkészült vezérlés vár felszerelésre, és tegnap nekiláttam a harmadik gép anyag beszerzésének.
Viszont egy érdekes esemény is történt, délben jött a postás, és hozott egy komoly pecsétes aláírós levelet, ránéztem és mindjárt kiabált a borítékból, hogy büntetés. Azt tudni kell, mi rengeteget járunk autóval, az ország egész területén, és mindenki használja a cég autóit akinek van jogsija, és minden autót használ mindenki, tehát egy kicsit félve nyúltam a borítékhoz, és adtam oda a főnökünknek, aki fel is bontotta és közölte gyorshajtás 30 ezer, akkor ezerrel dobogott a szívem ugyanis mindannyiunknak 25% esélye volt, hogy esetleg az övé, és nem volt akkora sebességtúllépés, hogy egy ismeretlen helyen ne fordulhatott volna elő akármelyikünkkel. Ilyenkor a menet levél az aki árulkodik, az egyik kollégámé volt. Elég lehetetlen és kellemetlen szitu, amikor megtudja az ember, hogy van egy ilyen plusz számlája. Mondtam a főnökömnek, hogy beszéljük meg, én is beszállok valamennyivel, és összedobjuk a nagy részét, ingatta a fejét, hogy nem, majd kiment, és mielőtt szólt volna a srácnak láttam, hogy telefonon beszél. A feleségét hívta akivel együtt irányítják a céget, egyikük szakmai, a másikuk pénzügyi vonalon, majd visszajött, és megmutatta a csekket a "bűnösnek". Amikor a srác kidühöngte magát, szólt neki, hogy megbeszélték a pénzügyi résszel, és a felét kifizetik, hát nem sok ilyet hallottam, hogy egy cég az ilyen jellegű büntetésekből részt vállal.

2009. január 14., szerda

Munka? Nekünk van.

Szerencsések vagyunk, vagy csak olyan feladatot látunk el amire szükség van, nem tudom, de a tegnapi munka helyi megbeszélésen, kiderült, hogy március végéig biztos, hogy el vagyunk látva munkával. Sok helyre járunk, a múlt héten szereltünk, és a hét elején adtunk át egy kisgépet a VAMAV-nál Gyöngyösön. A heti programban is van egy Budapesti gép a Műegyetemen, és még hogy nehogy unatkozzunk, egy Lentibe, ahova a jövő héten megyünk, és én kaptam meg még egy tokodi gép munkálatait is. Ez a program sor, csak azok a fejlesztések, ami az én kezembe folyik össze, a kollégáim is önálló projekteket visznek. És reméljük mire ezeket a feladatokat befejezzük újabb megrendelések jönnek.

2009. január 10., szombat

Sikersztori, hogy ez is legyen.

Már nem is emlékszem pontosan, hogy mikor regisztráltattam a Saoma kennel nevet, valamikor az 1990-es évek elején, akkor igazából az agár versenyzés fogott meg, egy nagyon kedves ismerősünk vitt ki minket a rábapatonai agár pályára, ami akkoriban készült, és ezáltal lettünk elhivatottak a versenyzéssel kapcsolatban. A Bencze családhoz nagyon régi ismeretség fűz. Amikor a férjemmel megismerkedtem 1993-ban akkor már Ők Bencze Bélával munkatársak voltak, és barátok. Nagyon sok idő telt el azóta, a legkisebb lányuk Rebeka születésének örömeit, és a másik két lányuk, Krisztina és Fanni, felnőtté cseperedését is láthattuk. Tulajdonképpen a kutyázás, és az agarazás terén Ők meghatározó szerepet játszottak az életünkben, de kanyarodjunk vissza az eredeti témánkhoz. Tehát versenyeztünk, több kevesebb sikerrel, mégpedig Mohaházy származású afgán agarakkal, maga az agár fajtája nem volt meghatározó számunkra, igazából a versenyzés volt a fő szempont. Az első nálunk született alomra 2004-ig kellett várni, ők verseny agarak voltak, így is lettek meghirdetve. Rábapatona mellől jelentkezett egy fiatal pár, hogy ők szeretnének egy kis agarat, mert tőlük nem messze van a patonai agárpálya és kijárnának versenyezni.
Övék lett Abu el Saoma, akinek a hívó nevét mi adtuk, Morrisnak kereszteltük el, akinek a mai napig ez a név maradt, egy másik kiskutyánk Cingár el Saoma Ali, Budapestre került, egy család vette meg, nekik is mint minden érdeklődőnek elmondtam, hogy mi az afgán agár, milyen természete van, mire lehet számítani, és milyen gondozásra van szüksége, mindenkihez szerződést adtunk. Volt aki közölte, hogy el akarom én egyáltalán adni ezeket a kiskutyákat. Hát igen, végül is igen el akarom adni, no de nem minden áron és nem úgy, hogy felkészületlenül legyen valakinek pont egy elég nehéz fajta kutyája, mint az afgán agár, így is elég sok gond volt a tulajdonosokkal. Ali 9 hónapos volt amikor szólt a gazdája, hogy neki nem kell, akkor Morris mellé éppen partnert kerestek, így szóltam nekik, el is mentek Aliért, és még rá egy hétre mi is útra keltünk, hogy a náluk lévő kutyák kozmetikájában segítséget nyújtsunk. 250 km-re Mosonszentmiklóson laktak, elmentünk, és megmutattuk a gondozást a fésülést a tisztán tartást.
Másfél év múlva szóltak, nem tudják mind a két kutyát megtartani, ekkor Gellért (http://azawakh.fw.hu ) elment és tulajdonképpen visszavásárolta Alit, akinek azóta stabil otthona, meleg vacsorája, háza van sokat sétál, és rendszeresen gondozzák, fésülik, stabil családja lett.
Az érkezése azért érdekes volt. Gellért éjfél körül ért Diósjenőre Alival, de mondta hogy nagyon büdös a kutya és piszkos. Még éjszaka nekiálltunk a fürdetésnek, amikor átnéztem rögtön láttuk, bolhás is és össze vissza bele van nyirbálva a szőrébe. Szerencsére volt otthon bolhairtó sampon, és még ezután tettünk rá egy bolhaírtó nyakörvet is, adtunk neki rögtön féreghajtót, biztos ami biztos. Szegény igazából nem tudta, mi is történik körülötte mi ez a hirtelen nagy sürgés forgás. Az egyik lábfeje elég érdekesen el volt deformálódva, amit sem kicsinek, sem amikor elmentünk először rendbe rakni nem tapasztaltam, mintha ellaposodott volna a lábfej. Bár Gellértet ez nem zavarta. Örült, hogy van neki egy nagy szerelem típusú afgán agara, mert ő él hal a holland típusú afgánokért, és a Mohaházy származású kutyákért, mert a kennelhez régi emlékek fűzik. Tehát Ali jó helyre került, no de mi lesz Morissal nyilván tőle is megfognak válni. Többször felhívtam őket, segítsek a nevelésben, és bármikor visszavásárolom a kutyát, de nem adták és a végén már fel sem vették a telefont, a leveleimre pedig válasz nem jött, csak előtte egyszer emlegették, hogy egy osztrák hölgy szeretné megvenni, vagy érdeklődik felőle, így került Morris Mosonszentmiklósról a Balaton mellé egy faluba, ezt onnan tudom, hogy később ez a hölgy jelentkezett nálam, és mondta a kutya nála van bolhásan büdösen vette meg, de most már rendben van, és szeretne mellé majd egy másik afgánt is, akkoriban ebből a típusú afgán agárból, Magyarországon nem igazán születtek almok, így nem tudom csak sejteni próbálom, milyen indokból, de alig egy év múlva az egyik hirdetési oldalon fedeztem fel Morrist. Érdekesek az emberek, mert amikor ezzel a hölggyel beszéltem Őt is biztosítottam arról, hogy bármikor vissza veszem a kutyát, és bármilyen segítség kell azt tőlem megkapja. Amikor megláttam ezt a hirdetést, felhívtuk, de közölte, hogy már eladta, és nem mondta meg, kinek, nyilván nem is tudta. Hiába kerestem nem találtam sehol Morrist.
Kb. egy hete Gellért szólt, ő látta hogy hirdetnek egy kutyát aki hasonlít hozzá egy fórumon megtalálom a képet. Utána néztem, és valóban Akasha, egy nagyon kedves ismerős lány hozzászólásában meg is találtam a képet ami egy expressz hirdetési oldalról való. Örültem a nyomnak, viszont szomorúan konstatáltam, szintén árulják, és a hirdetés október eleji, később megtudtam, egy soproni család adta fel a hirdetést. Mivel csak a kép volt a kiinduló pont a hirdetés már nem volt fenn az oldalon, írtam Akashának aki feltette a netre, hogy tud-e róla több infót. Nagy örömömre egy másik fórumozó lányhoz Meggyeshez navigált . Meggyes mindjárt válaszolt, igen a barátnője vette meg október elején, és nagyon jó helyen van, ha akarom vegyem fel vele a kapcsolatod. Kaptam egy iwiw elérhetőséget, és izgalmamban nem is tudtam mit írjak neki, hogy ne ijesszem meg, és válaszoljon is nekem. Szóval össze szedtem minden bátorságom, és írtam neki egy levelet. Másnap ott volt a válasz, egy nagyon kedves hangú levél, melyben biztosítanak, hogy Morris jó helyen van, és bármilyen infót, képet szívesen vesznek róla kis korából. Bármikor meglátogathatom, ha Nagyvenyim felé járok. Hát most itt tartunk, és nagyon remélem sok jót írhatok még erről.
Baba Morris képek: