2010. március 15., hétfő

2010.03.15

A tavasz várat magára, de remélem most már szedi a cókmókját a tél, mert hát itt az idő, hogy kijussunk az agárpályára és végre elkezdődhessenek az edzések.
Sajnos Tigi 4 éves kora ellenére nem versenyezhet, mert az immunrendszere nem akar rendesen dolgozni. Még karácsony előtt meg volt az eredmény, és nagyon nagy nyomást gyakorolt az egész családra, bár ezt kifelé nem akartuk mutatni, de nagyon megviselt.
Az autoimmun betegsége miatt sem tenyésztésbe sem versenyzésbe nem tudjuk őt befogni, időnként egy kicsit bágyadtabb, és kedvetlen, de vannak igazán jó alkalmak is amikor hihetetlen energiával és kedvvel játszik a sealyhamokkal, és szívesen sétál. AZ biztos, hogy neki is, és nekünk is nagyon hiányzik a versenyzés a felkészítés, és persze a munka eredménye, és az igazolás, hogy most jól csináltuk, vagy sem.
Megpróbáljuk fenntartani az állapotát, és ez ideáig olyannyira sikerült, hogy aki nem tud a kor előzményekről igazából mindaddig amíg meg nem mutatom neki a tüneteket, el sem hiszi, hogy bármi probléma lenne vele.
Megpróbáltunk, és persze ezután is megpróbálunk rá vigyázni.