2008. június 22., vasárnap

Lizzy / Fan-Fell Queens Diamond



Varsányi Erikával pár éve afgán agár kapcsán ismerkedtünk meg, nem volt egyszerű a találkozásunk, és őt is komolyan megviselte, az, hogy egyes emberekbe mennyi gonoszság, rosszindulat, és intolerancia szorul. Kapcsolatunk a mai napig igen jónak mondható, amit megalapoztunk egy közös kiskutyával, aki a Fan-Fell kennelből érkezett. Boldog gyönyörű egészséges családtaggal bővült mindkettőnk élete, és abban az örömben volt részem, hogy Lizzy 9 hónapos koráig nálunk élhetett. Utána a megállapodásunk szerint ki költözött Erikáékhoz Angliába. Az első kiállításán itt Magyarotszágon a Fehova CAC–on igen nagy konkurenciában HPJ, Best junior címet kapott, kint Angliában is volt kiállításon, ott egy fiatal osztályban szintén igen nagy konkurenciában 3.-ik lett. Ott sok osztályban indulnak a kutyák, és igazából teljesen más a kiállítás menete mint nálunk. Most pedig szeretnénk tőle almot, szeretném ha igen szép utódokkal ajándékozna majd meg, és minden vágyam, hogy el tudjak majd menni megbabusgatni őket, és igazán nagyon remélem, hogy kerül hozzánk Magyarországra is belőle egy Lizzy kópia. Bár itthon, pedig még meg sem született ez az alom, már hallani a visszhangot, nagyon sajnálom, hogy vannak, akiknek nincs más elfoglaltságuk, mint mindig rosszindulatúan mással foglalkozni, ahelyett, hogy a saját házuk táján sepregetnének ( biztos van mit). Nekünk remélem igazi boldogság lesz, és nagyon hiányzott Lizzy amikor elment, remélem ha visszaköltözik Magyarországra, én is sokkal több időt tölthetek majd vele.

1 megjegyzés:

Aderyah írta...

Szia!
Örülök, hogy írtál Lizzyről, kár hogy nem láthattam őt élőben =((
Nagyon remélem én is, hogy fog Magyarországra (hmm :PP) kerülni egy igazán szép domino baba!
Pussíí, Adrijennö.