2008. november 16., vasárnap

Évadzáró verseny Rábapatona

Az idei év utolsó versenyére Rábapatonára mentünk Tigivel. Nagyon rossz idő volt, egész nap esett az eső, és néha egy egy futamot el is mosott, nagyon nehéz volt a technikai részét egyben tartani nyúlhúzásnak, úgy láttam elég sokat küzdöttek a fiúk, hogy minél kevesebb probléma legyen, a pálya tocsogott a víztől. Bevallom féltettem is Tigit és az utolsó pillanatokig nagy volt a kísértés, hogy ne engedjem el, hiszen a pálya is teljesen új volt neki és ezek a nem várt akadályok is félelmetessé tették. Végül is úgy döntöttünk, hogy futhat, az első elődöntőben a saját futamát megnyerte, ez az összesítésben a második helyre volt elég, azt hiszem már ez is várakozáson felüli volt, hisz a másik agár hazai pályán mozgott, Tigi pedig most először futott Rábapatonán teljes kört.
A döntőbe is hozta a formáját és szintén második idővel került be, ami számomra nagyon nagy elégedettséget hozott. A döntő futam nem lehetett számukra teljesen sima, Tigi több karmolással került le a pályáról, és még a versenytakaróján is sikerült valakinek lukat csinálni, ez a második hely nagy küzdelemmel lett az övé.

Nincsenek megjegyzések: