2010. április 27., kedd

Bírósági tárgyalás,

Ma bírósági tárgyaláson voltam, 2007 nyarán betörtek hozzánk, és elvittek egy pár dolgot közöttük az előzőekben említett személyes tárgyaimat, ezért a mai napra tanúként idéztek be. Reggel korán indultam, mert Gödöllőre kellett 8.30-ra mennem. A bíróság elé értem ott egy kisebb csoportosulás volt kb.5-6 fő az ajtót is elállták, alig lehetett bemenni. Nekem már a másik ember semmibevételével egyenlő ez a viselkedés, szinte éreztem, hogy közük van az ügyhöz, hát úgy is lett, de hát mit is vár az ember olyanoktól, akik nem tisztelik más tulajdonát. 8.30-ra elővezettek a tárgyalóterem elé még egy vádlottat, bilincsben, és vezetőszáron, a többi szabadlábon védekezhetett. Mondanom sem kell a tanúként beidézettek védelmét nem látta el senki, míg a vádlottaknak, szinte mindegyiknek saját ügyvédje volt. Hát igen nekik kell. Amit nagyon méltánytalannak tartottam, sértett és vádlott együtt a tárgyalóterem ajtaja előtt várta, amíg behívják, először a vádlottakat, majd sorban a tanúkat, akikből beidézve erre a napra 34 fő volt. Nincs megkülönböztetés, aki látja az eseményeket, kizárólag arról tudja, hogy bűnös, aki bilincsben van. Nem is értem miért kell olyan emberekkel egy légtérben lenni, akik más kárára követnek el bűncselekményeket, és persze ezek a dolgok már bizonyítva is vannak, miért nem jár annak egy kicsit színvonalasabb bánásmód, akit ezek meglopnak, vagy megsértenek, ez nálam kimerülne abból, hogy ne is keljen látnom őket.

Nincsenek megjegyzések: